Elektromos taxiknak kialakított töltőállomást adtak át csütörtökön a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, az eseményen Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a főváros tervei szerint a jövőben csak elektromos autók kaphatnának taxiengedélyt. A berendezést  a Főtaxi Zrt. kormányzati támogatás nélkül, a Budapest Airport Zrt.-vel együttműködve telepítette és üzemelteti.

Az új töltőállomás – fotó: bud.hu

A főpolgármester-helyettes felidézte, hogy a városvezetés fontosnak tekinti a környezetvédelmet a tömegközlekedésben is, ezért az elmúlt években a kötöttpályás közlekedés és a buszflotta fejlesztésében is jelentős eredményeket értek el. Az elektromos töltőállomások kialakítása pedig a P+R parkolók építésénél is fontos szempont – jegyezte meg.

A főpolgármester-helyettes szerint Budapest a környezetbarát közlekedés terén hamarosan utolérheti a nyugati nagyvárosokat, mivel a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött megállapodás értelmében a következő 2-3 évben ezernél is több állomásból álló töltőhálózat épülhet a fővárosban, az önkormányzat pedig támogató szabályozási rendszerrel segíti az elektromos járművek terjedését. Ennek jelentőségét az utóbbi hetek légszennyezettségi adatai után nem szükséges hangsúlyozni – tette hozzá.


A Budapest Airport környezetvédelmi és közkapcsolati igazgatója elmondta, hogy a társaság 2015-ben indult környezetvédelmi kezdeményezésének kiemelt területe a környezetbarát közlekedés támogatása. Szarvas Gábor hangsúlyozta, hogy a budapesti világeseményeknek, sport- és kulturális rendezvényeknek köszönhetően idén is megdőlhet a Liszt Ferenc Repülőtér utasforgalmi rekordja: a növekvő igényeket csak további fejlesztésekkel lehet kielégíteni, ezért hamarosan újabb töltőállomásokat adnak át. Az elektromos mobilitás fejlesztése a repülőtér 50 milliárd forintos modernizációs programjának fontos részét képezi – tette hozzá.

A rendezvényen a töltő technológiát gyártó ABB magyarországi leányvállalatának vezetője fontos kezdeményezésnek nevezte a beruházást, egyúttal üdvözölte a kormány szándékát az országos töltőhálózat létrehozására. Taira-Julia Lammi hozzátette, hogy a cég váci üzeme magyar munkaerő segítségével állítja elő a környezet megóvását segítő termékeket.

A töltőket az ABB gyártotta – fotó: bud.hu

Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elektromos töltőinfrastruktúra fejlesztése és az elektromos járművek piacának támogatása szorosan összefügg, a két terület nem választható el, mivel egyik sem lehet eredményes a másik nélkül.

Az elmúlt években mindkét téren jelentős előrelépések történtek, a 15 ezer főnél népesebb települések összesen 1,25 milliárd forintot kaphatnak töltőállomások telepítésére és támogatásra számíthatnak az elektromos gépjárművek vásárlói is. Az elektromos mobilitás terjedésében fontos kiemelkedő szerepük van azoknak, akik kormányzati támogatás nélkül hajtanak végre ilyen célú fejlesztéseket – hangsúlyozta.