Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára avatóbeszédében elmondta, hogy a helyi termelő- és értékesítő szövetkezet beruházásához a magyar kormány 75 százalékos, vagyis 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott. Megjegyezte, hogy az új hűtőház kiváló példája a termelők, a feldolgozók és a kereskedők közötti összefogásnak.

hutohazAz üzem legnagyobb része automatizált – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Kelemen Péter, a létesítmény tulajdonosa, az Alba Fructus Kft. ügyvezetője közölte, hogy szövetkezetüknek összesen 30 gyümölcstermelő tagja van, együtt közel 400 hektárnyi gyümölcsöskertben termelnek, jelentős részben Fejér megyében.

Az MTI kérdésére elmondta: a létesítményben képesek hűteni, tárolni, osztályozni, különválogatni és csomagolni a beérkező gyümölcsöket, többségében automatizált gépsorokon. Az új üzemben négy állandó munkavállaló, szezonális foglalkoztatás keretében napi 10-12 ember, a jövőben stabilan 15-20 fős foglalkoztatás jön létre. A cég gyümölcslé- és lekvár-előállító üzemmel is rendelkezik Sárszentágotán, ahol 10-12 főt foglalkoztatnak.

Czerván György örömének adott hangot amiatt, hogy az ágazatban a beruházási kedv töretlen, az első negyedévben közel 50 százalékos növekedést mértek. Hozzátette: az élelmiszergazdasági beruházások esetében is hamarosan hasonló számok lesznek, amint a vidékfejlesztési programok pályázatain nyerteseket hirdetnek. Jelezte, hogy a 160-170 milliárdos Élip pályázataira összesen 270 milliárd forintnyi igény érkezett be.

Az Alba Fructus Kft. (korábban Natbolé Kft.) tavalyi árbevétele közel 400 millió forint volt, az árbevétel-arányos jövedelmezőségük mintegy 5 százalékot tett ki. Idén 15-20 százalékos növekedést céloztak meg.