A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a kínai-magyar vegyesvállalat, a BBCA Szolnok Zrt. aláírta a szolnoki citromsav gyár felépítéséhez szükséges 12 éves lejáratú, közel 32 milliárd forint keretösszegű hitel-megállapodást, amelynek köszönhetően elindulhat a beruházás – közölte az MFB hétfőn az MTI-vel.

pKépünk illusztráció – fotó: pexels.com

A bank közleménye szerint a Szolnoki Ipari Parkba tervezett, mintegy 46 milliárd forint összértékű beruházás állami részvétellel és az MFB finanszírozásával épülhet fel. A 2011-ben indult tárgyalások során az MFB tulajdonában álló MFB Invest Zrt. segítette a projekt előrehaladását, amely a tőkefinanszírozásról már korábban megállapodott a kínai partnerrel.

A közlemény idézi Bernáth Tamást, az MFB elnök-vezérigazgatóját, aki az aláíráson hangsúlyozta: az MFB, mint a magyar kormány gazdaságpolitikájának egyik kulcsszereplője, továbbra is nagy hangsúlyt fektet a kínai gazdasági kapcsolatok ápolására. A hitel megállapodás révén olyan kínai termelő beruházás indulhat el Magyarországon, amely mintaként szolgálhat további hasonló kapacitások létesítéséhez, magyar és kínai tőkével megvalósuló projektekhez – tette hozzá.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően várhatóan 255 új munkahely jöhet létre a térségben. A gyár üzemeltetése emellett jelentős beszállítói szolgáltatást és alapanyagot igényel, hosszútávon pedig számottevő iparűzési és egyéb helyi adóbevétellel járhat a beruházás megvalósulása. 

Az MFB közölte azt is, hogy a Szolnoki Ipari Parkban megépülő gyár környezetbarát és a citromsav gyártás piacán modernnek számító technológiai  eljárással évi 100 ezer tonna kukoricából 60 ezer tonna citromsav előállítására lesz alkalmas. Az így nyert termék felhasználása széleskörű az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban és a vegyiparban egyaránt.