Még az idén megkezdődik a Hankook magyarországi gyárának negyedik, 89 milliárd forint értékű fejlesztési üteme – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a Hankook sajtótájékoztatóján.

A Hankook dunaújvárosi üzeme – fotó: duna-drava.hu

A miniszter elmondta, hogy a beruházással 150 – magas hozzáadott értéket előállító – munkahely jön létre, ezért a kormány 2 milliárd 970 millió forintos támogatással segíti a fejlesztést. A vállalat jelenleg is rendkívül széles belföldi beszállítói hálózatot működtet, itt gyártott termékeinek kiváló minőségét pedig az is igazolja, hogy 98 százalékukat külföldön értékesítik – tette hozzá. Kiemelte, hogy Hankook a teherautó- és buszabroncsokat 2020-tól nem a Távol-Keletről fogja Európába szállítani, hanem a megemelt kapacitású magyarországi üzemből.

Szijjártó Péter ismertette, hogy a távol-keleti térségből Dél-Korea Magyarország harmadik legjelentősebb partnere, a kereskedelmi forgalom értéke tavaly majdnem 20 százalékos növekedéssel elérte az 1,7 milliárd dollárt. Érdemes a régióból minél több nagyvállalatot magyarországi beruházásra ösztönözni, hiszen a tőke, a tudás ma már nemcsak nyugatról áramlik kelet felé, a technológiai fejlődés és a világpiac számos területét a Távol-Kelet uralja – hangsúlyozta a miniszter.

Galambor Dénes, Dunaújváros térségének országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón a szakemberek képzését szorgalmazta, hogy a gyár – amely már most is csaknem 3300 embernek ad munkát – bővíthesse munkavállalóinak körét. Kiemelte, hogy emelkedő árbevételének köszönhetően a Hankook egyre magasabb iparűzési adót fizet, ezzel hozzájárul Rácalmás és Dunaújváros fejlesztési céljaihoz, továbbá évről évre jelentős összegekkel támogatja a helyi ügyeket és szervezeteket, sportegyesületeket.

Kim Han-Jun, a Hankook Tire európai igazgatója ismertette, hogy a vállalat eddig 880 millió eurót ruházott be a magyarországi üzembe, amely mostanáig 120 millió gumiabrocsot gyártott. Az itteni termelés jelentős mértékben erősítette a Hankook piaci pozícióit Európában és a legjelentősebb autógyárakat – például az Audit, az Opelt, a BMW-t, a Fiatot, a Fordot, a Seatot, a Skodát, Porschét vagy a Volkswagent – látja el gumiabroncsokkal – közölte. Hozzátette, hogy a Hankook megerősítette pozícióit a teherautók és buszok számára készülő gumiabroncsok piacán is, a növekvő kereslet indokolta a magyarországi üzem bővítését is.

Az új létesítmény 2020 júniusának közepén indulhat évente 550 ezer darabos kapacitással.  Az igazgató mérföldkőnek nevezte a Hankook történetében a magyarországi üzem bővítését és üdvözölte, hogy az itt készült abroncsok a világ minden részére eljutnak. A rácalmási üzem 2007 júniusában kezdte meg a termelést a Hankook egyetlen európai gyáregységként. A beruházás első és második üteme összesen 540 millió, a 2015 tavaszán befejeződött harmadik ütem 313 millió euróba került. A gyár évente 19 millió gumiabroncsot állít elő. A Hankook a 7. legnagyobb abroncsgyártó a világon, 180 országban értékesíti a termékeit és 22 ezer embert foglalkoztat.