A Csongrád megyei Algyőn is épül tram-train – jelentette be Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken a Facebook-on közzétett videójában.

01A szegedi 2-es villamos – fotó: Trefhetes / Indafotó

A képviselő az algyői – szavai szerint – "elég elhanyagolt állapotban lévő vasútállomásról" jelentkezett be. Azt mondta, hogy találkozott az algyői képviselő-testülettel, és arra keresték a választ, hogyan tudnak segíteni Algyő polgárainak. Az egyik lehetőség a közlekedés javítása: Hódmezővásárhely, Szeged és Algyő között – ismertette. 

Lázár szerint nagyon fontos, hogy Algyő csatlakozzon a Vásárhely-Szeged közötti elővárosi vasúthoz, a tram-trainhez. Ennek a kivitelezési munkái már zajlanak: felújítják a vasútállomást, parkolót és kerékpárutat építenek. Emellett fontosnak tartja az út felújítását is, és azt, hogy a város polgárait buszok vigyék a tram-trainhez.

Ezen fognak dolgozni a következő időszakban – emelte ki a politikus, megjegyezve: mindenki láthatja majd, hogy a vasúti pálya újjáépítése, a traim-train megépítése gőzerővel halad. Lázár János videóját azzal zárta: büszke arra, hogy ez az ötletük 2020-ra megvalósul.