A Sisecam csoport első európai üvegcsomagolóanyag-üzeme Kaposváron jön létre, a 73 milliárd forintos beruházás lesz az eddigi legnagyobb, török vállalat által végrehajtott beruházás Magyarországon.

Ahmet Akif Oktay, Törökország budapesti nagykövete, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Gelencsér Attila fideszes országgyűlési képviselő és Szita Károly, Kaposvár polgármestere (b-j)
a Sisecam Automotive Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban - Fotó: Kovács Tamás / MTI

A Sisecam Törökország egyik legnagyobb múltú ipari cégcsoportja, amely mára globális szereplővé vált, 150 országba exportálja termékeit, a világban a második legnagyobb üvegáru-gyártó vállalat, 14 országban 43 gyárral rendelkezik. Magyarországon a mostani beruházásnak köszönhetően évente 330 ezer tonna üveg-csomagolóanyagot állítanak majd elő - közölte Szijjártó Péter, aki szerint mindez jelentősen kihat majd a magyar üvegipar, a magyar üveggyártás fejlődésére.

A miniszter szerint a Sisecam beruházása is azt bizonyítja, hogy helyes volt a keleti nyitás politikája, amelyben fontos szerepet tölt be a Törökországgal mint a világ egyik leggyorsabban növekedő gazdaságával rendelkező országgal a stabil és folyamatosan javuló kapcsolat építése. Arra is rámutatott, hogy idén az első negyedévben 27 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Törökország és Magyarország között.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt kezdték el a város újraiparosítási programját, amelyben a gépipar és az élelmiszeripar területén számítanak jelentős előrelépésre.

A versenyképesség növelése és a magasabb hozzáadott értékű iparágak megerősítése és Kaposvárra hozatala érdekében két ipari parkot is létrehoznak: az egyiket egy 170 hektáros területen alakítják ki, valamint bővítik a keleti ipari parkot, a Sisecam ott kap majd helyet.