A texasi Cameron megyei SpaceX telephelyről hajtották végre a harmadik nagy magasságú szuborbitális repülési tesztet.
Az SN8 és SN9 rakéták nagy magasságú repülési tesztjeihez hasonlóan az SN10-et is három Raptor-motor hajt, amelyek egymás után állnak le, ahogy a jármű elérni az csúcsmagasságot - körülbelül 10 km magasságban. Az SN10 hajtóanyag-átmenetet hajt végre a belső tartályaiban, amelyek a leszálló hajtóanyagot tartják, mielőtt átállna a visszatérésre és az ellenőrzött aerodinamikai süllyedésre.
A Starship prototípus aktív aerodinamikai irányítással ereszkedik, amelyet a jármű két első és két hátsó szárnyának önálló mozgatásával lehet elérni. Mind a négy szárnyat a fedélzeti repülési számítógép működteti, mely ellenőri a rakéta viselkedését repülés közben, így lehetővé teszi a pontos leszállást a tervezett helyen. Az SN10 Raptor motorjai akkor indulnak újra, amikor a jármű megkezdi a leszállási átfordulási manővert, közvetlenül azelőtt, hogy leszállna az indítószerelvény melletti leszállópadra.
A kontrollált aerodinamikai süllyedés (szárnyakkal való irányítása) és a függőleges leszállási képességgel, valamint az űrben történő újratöltés kombinációja kritikus fontosságú a Starship (Csillaghajó) leszállításához a Naprendszer egész területén, ahol nincsenek előkészített felületek vagy kifutópályák, majd a Földre való visszatérés szempontjából. E képességek lehetővé teszi egy teljesen újrafelhasználható szállítási rendszer kialakítását, amelyet úgy terveztek, hogy képes legyen mind a személyzetet, mind pedig a rakományt hosszú távú, bolygóközi űrrepülőjáratokon szállítani, és elősegítse az emberiség visszatérését a Holdra, valamint a Marsra és azon túlra történő utazást.