Az élhető környezet kialakítása és a megbízható energiaellátás alapvető fontosságú a magyar családok életminősége szempontjából - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője Mosonmagyaróváron, az EU-Fire Csoport geotermikus fűtőművének átadásán, ami a településen a távfűtést segíti majd.

Illusztráció - Fotó: Denitsa Kireva

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárcavezető leszögezte: a magas energiaárak arra ösztönöznek bennünket, hogy minél hamarabb alakítsuk ki a rendelkezésünkre álló, önálló energiaforrásainkat.

A magyar kormány úgy döntött, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a hazai geotermikus energia térnyerését, amely az évtized végére akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudja csökkenteni az ország kiszolgáltatottságát. A Nemzeti Energia- és Klímaterv a megújuló energiaforrások hasznosításának ösztönzését, az energiatermelésből vállalt részarány jelentős növelését, geotermikus termelési projektek helyszíneinek állami kutatási programban történő feltárását tűzte ki célul. A fenntartható termálenergia-hasznosítás elérhetősége érdekében a kormány már az eddigiekben is számos intézkedést vezetett be, és a jövőben is tervez ilyeneket - hangsúlyozta a miniszter.


Nagy István arról is beszélt, hogy a geotermikus energia válasz lehet az energiaválságra, az öntözésfejlesztés, a vízmegtartás pedig a klímaválságra. A geotermikus energia kíméletes a természethez, fenntartható erőforrás, egyszerre jelenti a kiszámíthatóságot, az önállóságot, a biztos jelent, miközben az élhető jövő szinonimája is egyben.

A miniszter a tárca közleménye szerint hozzátette: fontos, hogy legyen hitünk, bátorságunk, kitartásunk és szorgalmunk megtenni mindazon lépéseket, amelyeket a zöldebb, környezettudatosabb világunk megkövetel tőlünk.

"A mi feladatunk a jelenben vigyázni a megörökölt kincseinkre és méltón továbbadni azt a felnövekvő nemzedékeinknek. Mosonmagyaróvár nemcsak a lakóhelyünk, az otthonunk is. Az első olyan nagyváros Magyarországon, ahol ekkora mértékben használjuk fel a geotermális energiát. Legyünk erre büszkék és becsüljük meg" - fogalmazott.

Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere kifejtette: 2008 májusában kezdődtek az első tárgyalások az erőmű terveivel kapcsolatban, így már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az igény a geotermális energia nyújtotta lehetőségek kihasználására a településen. A városvezető reményét fejezte ki, hogy a beruházás például szolgál más településeknek is, a fejlesztéssel ugyanis Mosonmagyaróvár feliratkozott a geotermális zöld energia térképére - emelte ki a városvezető AM közleménye szerint.