A tervek szerint augusztus végére elkészül és az ősszel a termelés is elkezdődik az autóipari alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épülő új nyírbátori üzemcsarnokában. A kormánytámogatást is élvező beruházás bokrétaünnepségét szerdán tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

Az eseményen Papp Francisco, a kft. magyar származású ügyvezetője elmondta, a fejlesztés elérte az 55 százalékos készültségi szintet, a 8 ezer négyzetméter alapterületű üzem főépülete szerkezetkész, jelenleg a gépészeti berendezések telepítése zajlik.

Az ügyvezető emlékeztetett, a cég jelenleg egy – a készülő beruházástól néhány száz méterre fekvő – bérelt épületben, több mint ötszáz munkavállalóval gyártja az autóiparban használt kábeleket, csatlakozókat és az adatátvitelhez szükséges alkatrészeket. A családi tulajdonban álló német cég a megnövekedett megrendelések miatt döntött egy teljesen új üzem felépítése mellett, az ehhez szükséges munkaerőt pedig a jászárokszállási és nyírbátori üzemeiben már képzi.

batorA hamarosan elkészülő új csarnok – fotó: Racskó Tibor / szon.hu

A bérelt épületben lévő gyártósorok jelentős részét és az ott dolgozó munkaerőt szeptember végén, október elején telepítik át az új üzembe - közölte Papp Francisco, hozzátéve, a nyírbátori gyárat 2017 végéig körülbelül 400-500 fővel szeretnék bővíteni. A 8 ezer négyzetméteres üzemben körülbelül 6 ezer négyzetméteren a gyártás zajlik majd, kétezret pedig a raktárak és a szociális helyiségek, parkolók foglalnak el.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ünnepségen arról beszélt, a német társaság 3,2 milliárd forint értékű beruházásához a kormány 860 millió forintos támogatást biztosított. Megjegyezte, ezen a beruházáson kívül három másik nagyprojekt uniós, illetve kormánytámogatást élvez Nyírbátorban.

Egymilliárd forintból  felújítják a parkban lévő cégek által is használt útszakaszt az M3-as autópálya és Nyírbátor között, valamint 1,5 milliárd forintot fordítanak a helyi gimnázium és a járási hivatal felújítására – sorolta Simon Miklós.

Az ipari parkban működő cégeknél jelenleg ötezren dolgoznak, idén négy cég épít új gyártócsarnokot, ami nagyon megterheli a park közlekedési infrastruktúráját – ismertette Máté Antal (független) polgármester. Az önkormányzat ezért egy buszpályaudvart épít fel az ipari területen, valamint keresi a pénzügyi forrást a várost elkerülő út megépítésére is.