Legalábbis a Jereván és Brüsszel kapcsolatainak bővítését célzó megállapodás nemrég közzétett szövegében ilyen pont is szerepel.

anÖrményország egyetlen atomerőműve – fotó: commons.wikimedia.org

A jereváni külügyminisztérium internetes honlapján megjelent dokumentum, amelyet november végén Brüsszelben, a keleti partnerségi együttműködés csúcstalálkozóján írnának alá, a Prime orosz gazdasági hírügynökség beszámolója szerint egyebek közt kitér a létesítmény „bezárására és biztonságos leállítására”, valamint arra is, hogy fogadjanak el ebből a célból cselekvési tervet. Ugyanakkor az ország energiabiztonságának és stabil fejlődésének érdekében az így kieső kapacitások pótlását is szükségesnek tartja.

Az örmény igazságügy-miniszter, David Arutyunjan újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az atomerőmű ügye nem politikai, hanem kizárólag gazdasági kérdés, csak az energiahordozók és a villamos áram piacának alakulásától, valamint az ország energiafogyasztásától függ. Egyes elemzők viszont Örményország energetikai biztonságának, következésképpen a nemzetbiztonságának garanciáját látják az atomerőműben.

A Jerevántól mintegy 30 kilométerre, délre fekvő Mecamor város mellett működő Örmény Atomerőmű első blokkját 1976-ban, a másodikat pedig 1980-ban adták át, majd az 1988. decemberi, szpitaki földrengés után, 1989-ben mindkettőt leállították, de hat évvel később – a már független Örményország energiaellátási problémái miatt – a második blokkot újraindították.

2014 márciusában a jereváni kormány az energetikai minisztérium előterjesztése alapján úgy döntött, hogy tíz évvel meghosszabbítják az atomerőmű üzemidejét, és meg is állapodtak a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernnel e terv megvalósításában. A munkálatok, amelyekhez Oroszország 270 millió dolláros hitelt és 30 milliós támogatást nyújtott Örményországnak, az idén megkezdődtek.