Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás keddi sajtótájékoztatóján.

Illusztráció - Fotó: Nathan Trampe

Szijjártó Péter szerint a válság leküzdéséhez nagy mértékben járultak hozzá a Magyarországon működő német iparvállalatok, amelyek leépítés helyett a kormányzati támogatásokat kihasználva új beruházásokba kezdtek. Különösen igaz ez az autóiparra, amely több mint 30 százalékkal részesedik a magyar ipari kibocsátásból, és 170 ezer munkahelyet tart fönn.

A tárcavezető abban bízik, hogy Magyarország az autózás új korszakába érve megerősítheti a vezető helyét a járműiparban, hiszen minden jelentős belföldi gyártó fontos szerepet szán az itteni gyárának az elektromobilitásban. Az Audi például - emelte ki - elektromos motorokat készít Győrben, és olyan technológiákat honosít meg, amelyekre a leginkább szükség van a gazdasági megújuláshoz.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke - megköszönve a beruházáshoz nyújtott kormányzati 1,2 milliárd forintos támogatását - közölte, hogy az építési munkák már el is kezdődtek, és jövő nyárra véget érhetnek, így addigra a győri üzem gyártócsarnoka 3800 négyzetméterrel, logisztikai csarnoka 2500 négyzetméterrel bővül. A központban karosszériagyártó berendezésekhez fejlesztenek szerszámokat, tavaly óta pedig karosszériaelemeket is gyártanak.

Dintner szerint a most kezdődő fejlesztés nem csupán a termelést bővíti, de annak színvonalát is fejleszti, a gyártás így pillanatok alatt tud majd átállni egyik feladatról a másikra. Az Audi stratégiájában fontos szerepet tölt be a szerszámgyártás, hiszen a karosszériaelemek sorozatgyártása a legmagasabb szintű, magas hozzáadott értéket teremtő autóipari folyamatok közé tartozik. A győri üzem ennek a tevékenységnek nemzetközi szinten is fontos bázisa, a helyi szakképzés és felsőoktatás pedig az Audi Hungária innovációs képességének az alapja.

A cég képviselője úgy fogalmazott, hogy az Audi folyamatos fejlesztéssel válaszol a kihívásokra, és a magyar kormányhoz hasonlóan úgy véli, hogy a beruházásokat a járvány sem fékezheti. Véleménye szerint ennek köszönhető, hogy a vállalat a válság ellenére is eredményes évet zárt tavaly.

Győr országgyűlési képviselője, Simon Róbert Balázs a térség gazdasági zászlóshajójának nevezte az Audi helyi üzemét,  megköszönve a vállalat társadalmi szerepvállalását, és üdvözölte, hogy az Audi fontos szerepet vállal az elektromobilitásban. Fejlődni az tud, akinek van jövőképe, és ma a járműiparban az elektromos autózás a jövő - tette hozzá.

A német Audi 1994-ben kezdett Győrben járműmotorokat gyártani. A magyarországi leányvállalat ma már több mint 12 ezer munkavállalóval Magyarország legnagyobb autóipari foglalkoztatója, tevékenysége a motorgyártáson túl a járműgyártásra, a szerszámgyártásra, a fejlesztésre is kiterjed.

Az Audi Hungária Zrt. 2018-ban 7,3 milliárd euró, 2019-ben 8,5 milliárd euró nettó árbevételt ért el, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. Adózott eredménye 2018-ban megközelítette a 440 millió eurót, 2019-ben a 353 millió eurót.