Ünnepélyes keretek között átadták a Lentiben két gyáregységgel rendelkező Creaton South-East Europe Kft. új présgépét. A megduplázott kapacitás növeli az üzembiztonságot, és lehetővé teszi a teljes gyártósor, többek közt a kemence maximális kiterhelését. A magyar kormány támogatásával létrejött több mint 1,17 milliárd forint értékű összberuházás részeként új épületrész is épült, valamint ipar 4.0 beruházások is történtek.

Vigh László (országgyűlési képviselő), Szijjártó Péter (külgazdasági és külügyminiszter), Antal Béla (Creaton SEE Kft. gyárigazgató), Járomi Judit (Creaton SEE Kft. ügyvezető igazgató), Laurent Musy (Terreal Csoport vezérigazgató) (b-j)

A hazánkban 2004 óta jelenlévő Creaton South-East Europe Kft. (Creaton SEE) nettó árbevétele az elmúlt években jelentősen megnövekedett: 2020-ban közel 14,5 milliárd forint volt, amelynek közel 73%-a származott exportból. Legfőbb exportpiacai: Románia, Szlovénia, Horvátország és Szerbia. Az árbevétel növekedése a folyamatos fenntartható fejlesztéseknek és a nemzetközi piaci térnyerésnek köszönhető. Ezen az úton haladva az üzembiztonság növelése érdekében valósult meg az a közel 1170,23 millió forint értékű beruházás, amelyhez a magyar állam a Versenyképesség Növelő Támogatási Program (VNT2020-1) elnyerése révén 282,408 millió forinttal járult hozzá.

„A gyártókapacitások fejlesztése hozzájárul az üzembiztonság növeléséhez, és a termelési kapacitás évi 6%-os növekedését teszi lehetővé, ezáltal növeli a hazai feldolgozóipar versenyképességét is. A beruházás eredményeként további munkahelyeket tudtunk teremteni Zala megyében. Büszkék vagyunk arra is, hogy lehetőségünk nyílik energiaigényünk és a gyártási folyamat során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére is” – mondta el a présátadón Járomi Judit, a Creaton SEE ügyvezető igazgatója.

Eszközbeszerzés – biztonságosabb működés

A már üzemelő egy darab 4 fejes revolver présgép mellé kettő darab 2 fejes présgéppel ellátott gyártósor került. Az eredetileg beépített berendezés a csoport legnagyobb és egyben Európa egyik legnagyobb tetőcserepét állítja elő. A kapacitás megduplázásával csökkenteni lehet a préselési sebességet, ami a berendezés megbízhatóságát, kihasználtságát növeli. Így bármelyik gép komoly meghibásodása esetén a másik berendezés át tudja venni a gyártást és üzemleállás nélkül lehet javítani.

Ingatlanfejlesztés – új sziget üzem funkció

A kerámia tetőcserépgyártó vállalatnak Lentiben két gyáregysége van. A beruházás keretében a már meglévő 14,6 ezer m2-nyi üzemcsarnokok közé 706 m2 új épületrészt építettek. A rácsos acél tartószerkezetet úgy alakították ki, hogy az sziget üzem funkciót is betöltsön, azaz hogy párhuzamos, független gyártást is elláthasson.

IT fejlesztés – csökkenő CO2-kibocsátás

A présgép üzembe helyezésével egyidejűleg Ipar 4.0 szemléletben új folyamatfelügyeleti megoldásokat valósítottak meg azzal, hogy egy olyan energiafelügyeleti rendszert telepítettek, amely segítségével a berendezések hatékonyságát és kiterheltségét online tudják követni. Ennek a megoldásnak köszönhetően az üzem energiafelhasználását és hatékonyságát folyamatosan fejlesztik, jelzi a szükséges karbantartást, valamint a lehető legkedvezőbb termék előállítási költségének alapfeltéltelei is kimutathatóak. A fajlagos CO2-kibocsátás kb. 5%-kal csökkent abban az üzemben, ahová az új présgép került.

Évi 6%-os növekedés és a jövő

A francia tulajdonú Terreal Csoport 2021. január 1-jétől lett 100%-os tulajdonosa a Creaton csoportnak, így a magyarországi leányvállalatnak is. Az évi 6%-os növekedést lehetővé tévő beruházással idén a két üzemükben várhatón közel 41,7 millió darab cserép készül. Ezzel a cseréptermékekre vonatkozó folyamatos és újonnan érkező hazai vevői igényeket, valamint a növekvő export igényeket is ki tudják elégíteni a megszokott magas minőségben.

További fejlesztések is várhatóak. Laurent Musy, a Terreal Csoport vezérigazgatója az ünnepségen elmondta: „A Terreal-Creaton Csoportnak egyértelmű stratégiája van a jövedelmező és fenntartható növekedésért a tetőcserép piacon. A magyarországi Lentiben található üzem az egyik legjobban teljesítő a kiváló munkatársaknak köszönhetően. Délkelet-Európa, Magyarország a központja jövőbeli fejlesztéseinknek”.

 

A Terreal-Creaton Csoportról:
A Creaton több mint 130 éves hagyománnyal rendelkező kerámia tetőcserép gyártó, a minőségi beton tetőfedő anyagok gyártásában is több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. A Creaton GmbH két bajor családi vállalkozás összeolvadásával jött létre 1992-ben. A Creaton vállalatcsoport a cseréptető piacon Németországban és Lengyelországban első, a délkelet-európai régióban a második helyet foglalja el. A vállalatcsoport hét németországi, három lengyelországi és egy magyarországi tetőcserépgyártóból, valamint egy tetőfedő üzemből és négy regionális raktárból áll.

A francia Terreal Csoport 2021. január 1-től lett 100%-os tulajdonosa a Creaton Csoportnak. A beolvadással Európa vezető kerámia tetőcserépgyártó vállalkozása jött létre több mint 3300 munkavállalóval, együttes forgalmuk 2020-ban meghaladta a 620 millió eurót. A 33 termelőegység között találunk gyárakat Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Magyarországon, az Egyesült Államokban és Dél-Koreában, de vannak kirendeltségei Olaszországban, a Benelux államokban, Spanyolországban és más exportpiacokon is.

A Creaton South-East Europe Kft-ről:
A Creaton Csoport 2004-ben lépett a magyar piacra Creaton South-East Europe Kft. (Creaton SEE) néven Lentiben, az első gyáregységet 2004-ben, a másodikat 2008-ban adták át. 2015-ben a teljes délkelet-európai térség a magyar cég irányítása alá került. A Creaton SEE árbevétele 2020-ban megközelítőleg 14,5 milliárd forint volt, alkalmazottainak száma 222 fő, amelyből 201 fő hazai munkavállaló. Az itt gyártott tetőcserepeket Magyarországon, valamint további 11 kelet-közép-európai országban értékesíti (Románia, Moldávia, Bulgária, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Koszovó és Albánia).