Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Debreceni Egyetem a Rusatom Nemzetközi Hálózattal – erről honlapján számolt be a rosatominternational.com.

Az egyetem a szakemberképzés és kutatás mellett ipari projektek megvalósításában is a vállalat partnere lehet. A IX. Nemzetközi Atomexpo Fórumon, 2017. június 19-én Moszkvában írták alá a dokumentumot a Roszatom nemzetközi-regionális szervezete és az egyetem vezetői. A Rusatom Nemzetközi Hálózat részéről a dokumentumot Alekszandr Merten, a vállalat elnöke, magyar részről pedig a Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán és Bács Zoltán, az intézmény kancellárja látta el kézjegyével.

atomexpoSzorosabbra fűzik a kapcsolatot – fotó: atomenergiainfo.hu

Az emlékeztető alapot teremt a felek együttműködésére közös projektek révén az oktatás és a tudomány terén, beleértve előadások, kétoldalú szemináriumok tartását, oktatási anyagok kiadását, valamint egyetemi hallgatók cseréjét – orosz műszaki felsőoktatási intézmények bevonásával.

Ezenkívül a felek megállapodtak, hogy a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Roszatom állami atomenergetikai konszern által 2015-ben aláírt, az atomenergetika, illetve a hasonló ágazatok vonatkozásában történő szakemberképzésről szóló szándéknyilatkozat alapján megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a Debreceni Egyetemen atomenergetikai ipari szakembereket képző szervezetet hozzanak létre.

A dokumentum kiterjed a nukleáris orvostudomány, izotópok és sugárgyógyászati készítmények előállítása terén alkalmazott kutatásokat szolgáló, illetve a kereskedelmi célú projektek megvalósításában történő együttműködésre is. „A Roszatom hagyományosan nagy figyelmet fordít az oktatási-tudományos együttműködésre. Különösen örömteli ezért, hogy Magyarország egyik vezető egyeteme a partnerünkké vált” – hangsúlyozta Alekszandr Merten.

„A Debreceni Egyetem és a Rusatom Nemzetközi Hálózat közötti együttműködés mind Magyarország, mind az egyetem számára kiemelt jelentőségű, különösen annak tükrében, hogy a vállalat és az egyetem korábban kifejlesztett speciális – például az orvosi felhasználású izotópok és izotóp-hordozók előállításához kötődő – technológiák összekapcsolásával jelentősen fokozhatják versenyképességüket” – mondta Szilvássy Zoltán.