Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány az osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Érden.

avl01Szijjártó Péter az alapkő-letételi ünnepségen – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Szijjártó Péter az AVL Hungary Kft. kutatás-fejlesztési központjának alapkő-letételi ünnepségén hangsúlyozta, a kormány támogatja a hasonló beruházásokat egyebek mellett azzal is, hogy a jövő héttől két százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adó mértékét és az adóadminisztrációt egyszerűsítő több döntést is életbe léptet. Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre, amelyből 253 állás felsőfokú végzettséghez kötött – tette hozzá.

avl02Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A magyar autóipar dinamikus fejlődését mutatja az első négyhavi 11 százalékos növekedés, amellyel az iparág termelési értéke 3220 milliárd forint tett ki – mondta. Az ágazatban előállított termelési érték nyolc év alatt több mint a duplájára nőtt, 2010-ben 4000 milliárd forintot és 2018-ban 8500 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, hogy a termelés 91 százaléka exportra megy. A magyar autóiparban 173 ezer ember dolgozik – tette hozzá.

Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a maga nemében a világon egyedülállónak nevezte a központot, és elmondta, azon dolgoznak, hogy a különböző meghajtású motoroknál csökkentsék a károsanyag-kibocsátást. Úgy becsülte, hogy 2030-ra a járművek 70 százaléka hibridhajtású lesz, 30 százalékuk pedig teljesen elektromos meghajtású.

Helmut List, az AVL vezérigazgatója (b3), Robert Fischer vezérigazgató-helyettes (b2), Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója (b), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Aradszki András KDNP-s országgyűlés képviselő, és T. Mészáros András polgármester – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

T. Mészáros András polgármester arról beszélt, hogy Érd egy félig kész város, fiatal, képzett és növekvő lélekszámú lakossággal, valamint olyan infrastrukturális lehetőségekkel és adottságokkal, amilyenekkel kevés város rendelkezik.