Megolvadt fűtőelemekről készíthetett felvételeket az a kis „naphalnak” nevezett robot, amelyet a 2011 márciusában földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott három fukusimai blokk egyikébe, a 3. számúba küldött be az üzemeltető társaság, a Tokyo Electric Power.

robotA problémát feltáró robot – fotó: Tepco

A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a 30 centiméter hosszú, több videokamerával, sugárzásmérővel és más érzékelőkkel felszerelt, kábelen keresztül irányított berendezés képein egyrészt jégcsapokra emlékeztető képződmények láthatóak a szabályozórúd körül, másrészt lávaszerű anyagot fedeztek fel a 6 méter magas vízzel borított reaktortartály aljában. A feltételezés szerint ez a megolvadt nukleáris fűtőanyag, beton és fémek keveréke, úgynevezett kórium lehet.

Fukusimában először találtak a fűtőelemek maradványaira utaló anyagot, ami jelentős előrelépés lehet az atomerőművi baleset következményeinek felszámolása felé. A képekből világos, hogy valamilyen megolvadt dolgok kerültek ki a reaktorból, így feltételezhető, hogy a robothal olvadt fűtőanyagot észlelt vagy valamit annak környezetéből – mondta az üzemeltető cég szóvivője, és hozzátette: dolgoznak azon, hogy milyen elemzésekkel lehet pontosan beazonosítani a leletet.

Ha sikerülne felhozni egy darabot belőle, akkor a tudósok könnyebben modellezhetnék, mi is történt valójában – idézte a Japan Times angol nyelvű japán napilap M. V. Ramanát, a kanadai British Columbia Egyetem professzorát egy amerikai szakember, Lake Barrett pedig arról beszélt, hogy a sikeres üzemanyag-mentesítéshez ismerni kell a maradványok pontos elhelyezkedését, kémiai és radiológiai jellegzetességeit.