Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt jogerősen nyolc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, akinek a hibájából 2014-ben áramütés miatt meghalt egy szerelő a zalaegerszegi főposta épületében – tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.

plugEgy 41 éves szerelő szenvedett halálos áramütést – fotó: automach.com

Bartalné Mentes Judit közölte, hogy a vádlottnak egy külső cég karbantartójaként a feladatai közé tartozott – az elektromos rendszerek karbantartásán és üzemeltetésén túl – Zala megyében az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálatok elvégzése a munkáltatója által meghatározott helyszíneken. A zalaegerszegi főposta épületében 2010 és 2013 között is ő végezte el ezeket a vizsgálatokat.

A 2013 októberében lezárt vizsgálata során a vádlott figyelmetlenségből, valamint a mérőműszer szakszerűtlen használata miatt nem észlelte, hogy egy mennyezeti lámpa kivitelezése hibás. Ennek következménye volt, hogy 2014 márciusában egy 41 éves szerelő olyan halálos áramütést szenvedett, amikor az üzemen kívüli gyengeáramú rendszerkábelek elbontása során fejével nekiütközött a lámpatestnek.

A Zalaegerszegi Járásbírság a vádlottat 2016 októberében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélte nyolc hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre. A vádlottat a bíróság már akkor előzetes mentesítésben is részesítette, vagyis büntetlenségét igazoló erkölcsi bizonyítványt kaphat. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, ezért került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszékre, amely pénteken változtatás nélkül helybenhagyta az első fokon született döntést, így az jogerőssé vált.