A szélerőművek fontos szerepet játszanak életünkben, bár építésük rengeteg erőforrást igényel. Most egy norvég cég gyökeresen újra gondolta a szélturbinák koncepcióját, szakértők szerint a szélenergia-iparág felforgatása sok időt és pénzt fog igényelni, ezek a tengeren úszó platformok pedig meg is kell birkózzanak a szélsőséges környezeti hatásokkal.

turbinaForrás: Windcatching

A Wind Catching Systems az Aibel és az Institute for Energy Technology, IFE közreműködésével fejleszt egy úszó több turbinás technológiát, amely több 1 MW-os turbinából áll, a létesítmény 320 méteres magasságával alig alacsonyabb az Eiffel toronynál. A koncepciónak több előnye is van a hagyományos turbinákhoz képest, melyek jellemzően három lapátkereket alkalmaznak. A technológia több mint 80%-kal csökkenti a földterület használatát, ezek az egységek lényegesen kevesebb helyet foglalva lesznek képesek ugyanannyi villamos energia előállítására, mint a hagyományos tengeri szélturbinák

A Wind Catching System februárban azt is bejelentette, hogy a ENOVA-tól 9,3 millió norvég koronás (nagyjából 300 millió forint) előzetes projekt ösztöndíjban részesült a teljes méretű Windcatcher kezdeti bevezetésének támogatására.

"Az ENOVA-tól kapott támogatás a második ösztöndíj, amit a Wind Catching Systems megkapott. Az ENOVA támogatása hatalmas megerősítése mind a technológiánknak, mind csapatunknak. Most teljes mértékben azon dolgozunk, hogy a technológiánkat érleljük az első tengeri telepítésünk felé" - mondta Ole Heggheim, a Wind Catching Systems vezérigazgatója.