Több mint húsz százalékkal javul a speciális padlóburkolatokat gyártó győri székhelyű Graboplast Zrt. eredménye az idén a tavalyihoz képest; a vállalat jövőre mintegy kétmilliárd forintból új gyár építését tervezi a kisalföldi megyeszékhelyen – mondta vállalat elnök-vezérigazgatója Győrben


graboplastÚj gyárat építenének – fotó: minalunk.hu

Jancsó Péter konkrét számokat egyelőre nem említve elmondta, hogy az idén 2-4 százalékos növekedést érhet el a vállalat. A termékeinek több mint kilencven százaléka exportra megy, egyebek mellett Törökországba, a közel-keleti országokba, valamint Franciaországba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába és Luxemburgba.

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a jövő év második felében mintegy kétmilliárd forintból új gyárat építenének, ahol elsősorban kültéri, úgynevezett WPC burkolatokat gyártanának. A tervek szerint a gyár Győrben épülne, a megvalósításhoz 800 millió forint támogatást már elnyertek.

A beruházással ötven új munkahely jönne létre. A Graboplast speciális padlóburkolatokat gyárt, Győrben, Tatabányán és Kecskeméten összesen mintegy hétszáz embert foglalkoztat.

A Graboplast Zrt. adózott nyeresége több mint kétszeresére, 467 millió forintra nőtt tavaly, a 2014. évihez képest, árbevétele pedig 3 százalékkal, 18 milliárd forintra nőtt 2014-hez képest, amelynek kilencven százaléka exportból keletkezett.