Az AEM-Tyehnologii, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern gépgyártó divíziójához, az Atomenergomashoz tartozó cégcsoport. A cég nemrég megkezdte az MBIR orosz kutatóreaktor gyártását, amelynek tömege 83 tonna, hossza több mint 12 méter, átmérője pedig 4 méter lesz.

mbir1A kutatóreaktor látványterve – kép: niiar.ru

Az orosz szabályozó hatóság már 2015 májusában engedélyt adott egy többfunkciós, nátrium hűtésű gyorsneutronos kutatóreaktor (MBIR – multipurpose sodium-cooled fast neutron research reactor) építésére. Az új reaktor építésének telephelye a dimitrovgrádi Nukleáris Reaktorok Kutató Intézete, amelyet 1956-ban az atomenergia „admirálisának”, Igor Vasziljevics Kurcsatov kezdeményezésére alapítottak meg. A tervezés, az engedélyeztetés és a kivitelezés a terveknek megfelelően haladt és 2015. szeptember 11-én sor került az első betonöntésre a dimitrovgrádi telephelyen.

Az új MBIR reaktor biztosíthatja majd a gyorsneutronos technológia fejlesztését  nemcsak Oroszországban, hanem a világban is, éppen ezért a projekt nyitott a nemzetközi együttműködésre. A technológiának köszönhetően a jövőben jelentős fejlődés várható a globális energiatermelésben. A 150 MW hőteljesítményű kutatóreaktor elsősorban nátriumhűtésű lesz és egy új típusú üzemanyaggal, az úgynevezett VMOX üzemanyaggal, (vibropacked mixed-oxide) fog üzemelni, amely az orosz MOX üzemanyag továbbfejlesztett változata.

Az MBIR kutatóreaktorban a gyorsneutronos technológiával kapcsolatos új rendszereket, üzemanyagokat, szerkezeti anyagokat, hűtési módokat, valamint az új izotóp technológiákat és a szükséges különleges tulajdonságokkal rendelkező anyagok gyártási folyamatait lehet majd tanulmányozni, kutatni és fejleszteni.  A kutatóreaktor tervezett üzemideje 50 év. Megépítését követően ez lesz a legnagyobb és legkorszerűbb MBIR gyorsneutronos kutatóreaktor a világban.

mbir2A kutatóreaktor szerkezete – kép: nextbigfuture.com

Az új reaktor várhatóan 2020-ban kezdheti meg a működését. Ez a reaktor fogja leváltani az 1969-óta üzemelő BOR-60 típusú orosz reaktort, amely a világ egyetlen gyorsneutronos kutató- és tesztreaktoraként működik. Az új reaktor üzembe helyezését követően jelentősen kibővíti majd a nukleáris ágazat kísérleti képességeit, ily módon igazolva a gyorsneutronos reaktorok globális szintű létjogosultságát.