Intenzívebbé teszik Magyarország újraiparosítását az olyan fejlesztések, mint például a Flowserve Global Technology Engineering Center projektje, amelynek révén az amerikai vállalat 35 új mérnöki pozíciót hoz létre a következő években – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Budapesten szerdán, a kormány támogatásával megvalósuló projekt bejelentésén.

01A Flowserve irodájában – fotó: Molnár Péter / haon.hu

Mint azt az államtitkár kifejtette: az ipari berendezések tervezésével és gyártásával foglalkozó társaság fejlesztési központjában később 150-re nőhet a magas képzettséget igénylő munkahelyek száma.

A beruházás olyan iparágban valósul meg, amely stratégiainak mondható a magyar gazdaságban  – hangsúlyozta a parlamenti államtitkár kifejtve, hogy a kutatás és a fejlesztés, az innováció, illetve a magas hozzáadott értéket adó munkahelyek létrehozása kiemelten fontos a kormány számára. A kabinet továbbá növelni szertené azon beruházások értékét, amelyek a XXI. századi ipari technológián alapulnak – ismertette.

A parlamenti államtitkár arra is kitért, hogy Magyarország a világon a nyolcadik legvonzóbb befektetési célpont. Közölte, a kormány ezzel az eredménnyel nem elégedett, az első öt ország közé akar bekerülni világviszonylatban.

Rob Phillips, a Flowserve alelnöke elmondta, hogy a rendelkezésre álló tehetséges mérnökök és az első osztályú egyetemek miatt döntöttek Magyarország mellett a fejlesztési központ helyszínének kiválasztásakor. Első körben, az év végéig, nagyjából 25 mérnököt foglalkoztatnak a budapesti központjukban, később pedig növelik a létszámot – emelte ki.

02A cégnél később 150-re nőhet a magas képzettséget igénylő munkahelyek száma – fotó: Molnár Péter / haon.hu

A Flowserve Corporation több mint 50 országban van jelen, 18 ezer munkatársat foglalkoztat, ebből Magyarországon kétszázat, Debrecenben. A társaság a debreceni globális szolgáltató központja létrehozásához két évvel ezelőtt 1,5 milliárd forint támogatást kapott a költségvetésből.