Jövőre mintegy 4000 milliárd forintot szán a kormány fejlesztések finanszírozására, egyebek mellett a versenyképesség javítása érdekében – hangsúlyozta a pénzügyminiszter csütörtökön, Székesfehérváron, az Ikarus Járműtechnika Kft. kapacitásbővítő beruházásának átadásán.

ik02Varga Mihály pénzügyminiszter és Széles Gábor, az Ikarus Járműtechnika Kft. tulajdonosa – fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Varga Mihály elmondta, hogy a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében több mint négyszázmillió forinttal támogatta a fehérvári cég mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztését. A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a programot 2015-ben hirdették meg, azóta 53,1 milliárd forinttal segítették a magyar nagyvállalatok 131,5 milliárd forint összértékű beruházásait. Az idén további 15 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány – tette hozzá.

Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy a második negyedévében 4,8 százalékkal bővült a bruttó hazai termék, és az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését. A miniszter úgy vélte, a vártnál nagyobb növekedés nagyban köszönhető az iparnak, amelynek teljesítménye az elmúlt években 4-5 százalékkal nőtt. Ezen belül a járműgyártás termelési értéke 7,7 százalékkal, exportárbevétele pedig 6 százalékkal emelkedett – tette hozzá.

Varga Mihály megjegyezte, hogy 2010-hez képest 774 ezerrel többen dolgoznak, az új munkahelyek többsége (625 ezer) a versenyszektorban jött létre. Mint mondta, 4,5 millió ember dolgozik, és ez a szám tovább nőhet, miközben az ország már most is az Európai Unió három legalacsonyabb munkanélküliségi mutatójával rendelkező állama között van. Fejér megyében a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékos, tehát megvalósulni látszik a teljes foglalkoztatás – mondta. A foglalkoztatásban állók száma az elmúlt években 164 ezerről 193 ezerre nőtt a megyében – fűzte hozzá. Mint azt a tárcavezető elmodta, az Ikarus számára egy reális cél a hazai igények kielégítése, ami évi 1100-1200 busz legyártását jelenti.

Széles Gábor az Ikarus tulajdonosa közölte, hogy a támogatásból a termékkínálat bővülése mellett hetven új munkahelyet hoztak létre. A 2016-ban meghirdetett nemzeti buszgyártási program mérlege szavai szerint pozitív, mint elmondta, a honvédségnek tavasszal tizenöt, azóta újabb negyven autóbuszt adtak át, és jelenleg további negyvenet gyártanak. Bejelentette, hogy cseppfolyósított földgázzal (LNG - liquefied natural gas) hajtott buszt fejlesztenek Székesfehérváron, már a futáspróbák folynak. Rámutatott, hogy Európában sok LNG-vel hajtott kamion közlekedik, ugyanakkor autóbusz egy sem, az Ikarusé lesz az első ilyen típus Európában.

ik02Autóbuszt szerelnek össze az Ikarus Járműtechnika Kft. székesfehérvári gyárában – fotó: Bodnár Boglárka / MTI

A tulajdonos elmondta, hogy a piac nagy, hiszen az európai nagyvárosok már csak ilyen buszokra írnak ki beszerzési pályázatokat. Hasonlóan nagy lehetőségnek nevezte az elektromos buszgyártást, ezért létrehoztak Kínában egy vegyesvállalatot az Ikarus és a CNLC (China National Logging Corporation) részvételével. Az első prototípust jövő héten szállítják Magyarországra – mondta.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester méltatta a fehérvári buszgyártás újraindulását, hiszen, mint mondta, kevés család van Székesfehérváron és Fejér megyében, amely ne kötődne a vállalathoz. Úgy vélte, az Ikarus és a hazai buszgyártás érdemes a kormányzat támogatására. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan a város helyi közösségi közlekedésében ismét Ikarus buszok teljesítenek szolgálatot.