Bővíteni kell az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (European Institute of Innovation and Technology, EIT) oktatási tevékenységét, működésének eddigi eredményeit pedig tovább kell erősíteni – nyilatkozta az oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért, valamint az EIT-ért felelős európai biztos csütörtökön Budapesten, az Innoveit 2018 fórumon az MTI-nek.

innovait0110 éve létezik az EIT – fotó: Gokce Tuna / twitter.com

Navracsics Tibor a 10 éves fennállását ünneplő EIT innovációs rendezvényén a szervezet legsikeresebb tevékenységének nevezte, hogy közös projektekbe integrálja az oktatást, a kutatást és az üzleti élet szereplőit. A budapesti esemény alkalmával értékelik az EIT eddigi eredményeit, tárgyalnak a megoldandó kihívásokról és azok lehetséges megoldásairól – tette hozzá.

Az EIT csütörtöki közleménye idézi a szervezet igazgatótanácsának elnökét, aki hangsúlyozta, hogy Európa innovációs vészhelyzettel áll szemben. Dirk Jan van den Berg közölte, hogy az EIT hálózata több mint 1250 vállalkozásnak nyújtott segítséget, ezzel több mint 890 millió euró külföldi befektetés megszerzéséhez és több mint 6100, magasan képzett munkaerőt igénylő álláshely megszerzéséhez járult hozzá.

A közlemény szerint az Innoveit 2018 fórumon több mint 350 innovátor értékeli az EIT tevékenységét, a rendezvény zárásaként pedig csütörtök este kihirdetik az EIT-díjak győzteseit. A négy kategória és az EIT Public Award 38 jelöltje az Európát fenyegető legsúlyosabb kihívásokra, többek között az éghajlatváltozás, az energia, a digitalizáció, az élelmiszerek, az egészség és a nyersanyagok területén kínál megoldásokat.

A 2008-ban létrejött EIT az EU innovációs képességének erősítése érdekében támogatja a kapcsolatok kialakulását az egyetemek, a kutatóközpontok és a vállalatok között, emellett műszaki készségeket és vállalkozói készségeket összekapcsoló tanfolyamokat, vállalkozások létrehozását és működését segítő szolgáltatásokat, innovatív kutatási projekteket kínál.

Az EIT által létrehozott innovációs társulások az éghajlatváltozás mérséklésén és az ahhoz szükséges alkalmazkodáson (EIT Climate KIC), a fenntartható energiaforrások bővítésén (EIT InnoEnergy), a digitális átalakuláson (EIT Digital), az egészségesebb, hosszabb élet (EIT Health) és a fenntartható, egészségesebb élelmiszerek biztosításán (EIT Food), valamint a Föld nyersanyagainak hatékony, biztonságos és fenntarthatóbb kezelésén (EIT RawMaterials) dolgoznak. 2018 decemberében a EIT új innovációs társulásokat választ a városi mobilitás fejlesztése és a hozzáadott érték előállításának növelése érdekében – közölték.