Ipari parkot alakítanak ki a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenyén 5,7 hektáron a Terület- és településfejlesztési operatív programból nyert 274 millió forintos támogatással – közölte az agrárminiszter a pénteki alapkőletételt követően az MTI-vel.

markolóIllusztráció – fotó: pexels.com

Nagy István elmondta, hogy a fejlesztés közvetlen célja, hogy olyan üzleti környezet jöjjön létre, amely a meglévő vállalkozásokat a betelepülésre, korszerűbb és versenyképes költségű telephely választására sarkallja. Hozzátette, a térség nagy gazdasági potenciállal rendelkezik, az M1-es autópálya, az M15-ös autóút, a nemzetközi vasútvonal, valamint a bécsi és a pozsonyi repülőterek közelsége miatt.

Ezzel a beruházással az a fejlesztési koncepció érvényesül, hogy ne egy gazdasági központ működjön a térségben – mondta Nagy István. Közölte, reményei szerint a bezenyei önkormányzat olyan kondíciókat teremt a leendő vállalkozások számára, amelyek révén a település folyamatosan fejlődhet.

Úgy vélte, az ipari park létrehozása a helyi, környékbeli mikro- és kisvállalkozások, illetve a közepes- és nagyvállalatoknak is lehetőséget teremt a fejlődésre. A kiváló közlekedési infrastruktúra előrevetíti a logisztikai, szállítmányozási iparágak megtelepedését, elsődlegesen a jármű- és gépipar tekintve – közölte. A környezetipari, az élelmiszeripari és a bioipari cégek a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság és Élelmiszertudományi Kar jelenléte miatt is tartozhatnak a célcsoporthoz – mondta az agrárminiszter.

Beszélt arról is, hogy a magyar adózási körülmények és a cégek működéséhez szükséges gazdasági feltételek kedvezőbbek, mint a szomszédos országokban. Elmondta, a beruházás közvetett gazdasági hatásai közé tartozik, hogy a helyi foglalkoztatás eredményeként nő a település népesség-megtartó és népesség-növelő képessége. A változás pedig további befektetőket vonz a településre a munkaerő rendelkezésre állása révén, ami további gazdasági fejlődést generál – vélekedett.