Dolgozik az innovációs tárca azon a nemzeti energiastratégia koncepción, amely felváltja majd a jelenleg hatályban lévőt – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Budapest Energy Summit nemzetközi konferencián.

Nem született megállapodás – fotó: pixabay.com

A koncepcióban azt a célt fogalmazzák meg, hogy tiszta, okos és megfizethető energiát kell biztosítani a magyar fogyasztóknak – hangsúlyozta. Ennek érdekében a tárca négy fő programot szeretne megvalósítani; az államtitkár kiemelte a fogyasztók központi szerepét az energiastratégiában, az energiaellátás biztonságának erősítését, az energiaszektor klímabarát átalakítását, valamint az innovatív megoldások ösztönzését, amelyek segítik a gazdaság növekedését.

Kaderják Péter elmondta, hogy Magyarország 2030-ra 40 százalékkal tudja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es állapothoz képest, ugyanakkor a kibocsátás csökkentését a gazdasági növekedés fenntartása mellett kívánják végrehajtani.

Az üvegházhatású gázok kibocsátását jelentős részben az energiaszektor okozza; a kibocsátás csökkentését úgy kívánják megoldani, hogy az ne csak a klímavédelem szempontjából jelentsen hasznot a magyar embereknek, hanem segítsen abban is, hogy fenntartható módon alacsony rezsiköltségek mellett fogyasszanak energiát – fejtette ki az államtitkár. Kiemelten fontosnak nevezte a kormányzati célok közül egyebek mellett az energiatakarékosság, az energiahatékonyság minden formájának ösztönzését, különösen az épület-energetika területén.

Kaderják Péter kitért arra, hogy a megújuló energiák terjedésének és hasznosításának ösztönzése a klímavédelem mellett hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország kevesebb földgázt vagy olajat importáljon, tehát ellátásbiztonsági szempontból tartják kiemelten fontosnak. Az államtitkár előadásában kifejtette azt is, hogy a fogyasztókat segítő okos megoldásokban, az okos mérőkben, a digitalizációban olyan gazdaságfejlesztési lehetőségek is vannak, amelyeket ki szeretnének használni.