Egyenként akár 50 millió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe az MVM Edison startup versenyének győztesei; az MVM Csoport harmadik alkalommal kiírt innovációs pályázatára január végéig jelentkezhetnek ígéretes ötleteikkel az innovatív fejlesztők – közölték a szervezők.

Idén másodjára rendezték meg – fotó: mvm.hu

Tájékoztatásuk szerint startupok, spinoffok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási hallgatók és magánszemélyek innovatív, energetikai, energiatudatosságot érintő, illetve kreatív fejlesztési ötleteit várják. Egy pályázó egyszerre csak egy ötlettel pályázhat, a jelentkezés pedig kizárólag online történhet a www.mvmedison.hu oldalon keresztül.

A január végéig beérkező pályázatok első körös értékelése után a továbbjutó ötletgazdák részt vehetnek a második forduló képzési programjában. Ennek során az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) szakembergárdájának, valamint a képzésben részt vevő partnereinknek, az IBM-nek és az Innoenergy-nek köszönhetően olyan tudást szerezhetnek, amely elengedhetetlen egy sikeres statup indításához és fejlesztéséhez. A nyertes projektek  egyenként 3 millió forint értékű kommunikációs szolgáltatáscsomagot kapnak, és egy tanulmányúton is részt vehetnek annak érdekében, hogy sikeres piaci szereplővé váljanak.

A közleményben Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az MVM csoport közép- és hosszú távú stratégiájának alapeleme a folyamatos innováció, illetve az energetikához köthető újító ötletek felkutatása és felkarolása. Olyan kezdeményezéseket keresnek, amelyek valós problémákra kínálhatnak megoldásokat, könnyebbé tehetik az MVM ügyfelek mindennapjait, illetve hatékonyabbá tehetik a magyar energetika működését.