Bejelentette kedden angliai üzemének bezárását a Honda. A japán autóipari óriáscég 2021–ben – az előző napi sajtóértesülésekben említett időpontnál egy évvel korábban – számolja fel a délnyugat-angliai Swindonban működő, 3500 alkalmazottat foglalkoztató üzemét, ahol évente 150 ezer Civic modellt gyártanak a globális piac számára.

A Honda egyik nagy-britanniai gyára Swindon mellett – fotó: hondamanufacturing.co.uk

A cég keddi hivatalos közleményében nem esik szó arról, hogy a döntés összefüggésben lenne a brit EU-tagság március végén esedékes megszűnésével (Brexit). Ian Howells, a Honda európai üzletágának alelnöke a BBC rádiónak nyilatkozva kedden ki is jelentette, hogy az angliai üzem bezárása nem kötődik a Brexithez, a lépést az autóipar előtt álló globális kihívások diktálták.

Howells szerint – és erre a hivatalos keddi bejelentés is kitér – a Hondának nagyon gyorsan át kell helyeznie a hangsúlyt az elektromos autók gyártására, egyrészt a vásárlói igények, másrészt a szabályozási környezet változásai miatt. "Mindig is úgy tartottuk, hogy a Brexiten majd valahogy túljutunk, de ezekre a globális változásokra reagálnunk kell" – tette hozzá a cég európai alelnöke. A Honda azonban a közelmúltban többször is figyelmeztette a brit kormányt az esetleges szabályozatlan Brexit termelési kockázataira.

A cég nemrégiben bejelentette, hogy áprilisban hat napra leállítja nagy-britanniai üzemének termelését, annak érdekében, hogy a Swindonban működő gyár felkészülhessen a lehetséges logisztikai és határellenőrzési problémákra, mindenekelőtt a beérkező részegységek esetleges szállítási késedelmére.

A vállalat szakértői nem sokkal korábban, a londoni alsóház szakbizottsági meghallgatásán felhívták a figyelmet arra, hogy a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek a kamionok az uniós beszállítóktól származó részegységekkel, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van. A Honda illetékesei szerint ha az Európai Unióból érkező részegység-behozatalt az esetleges megállapodás nélküli Brexit miatt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme éves szintre számolva 850 ezer font (csaknem 310 millió forint) halmozott veszteséget okozna a cégnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.

Két hete egy másik japán autóipari óriáscég, a Nissan bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem az angliai Sunderlandben működő üzemében kezdi meg új X-Trail modelljének gyártását. Gianluca de Ficchy, a Nissan európai részlegének elnöke közölte: a döntésnek üzleti okai is vannak, de az Európai Unióhoz fűződő jövőbeni brit kapcsolatrendszer bizonytalanságai sem segítik a Nissan és más hasonló vállalatok további angliai tevékenységének tervezését.

A Toyota nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül "zuhan ki" az EU-ból, és emiatt akár csak egyetlen részegység nem érkezik meg időben valamelyik EU-beszállítótól, akkor lehetetlenné válik az autógyártás az angliai üzemben a fennakadás idejére. Marvin Cooke a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: a Toyota angliai gyárába átlagosan 37 percenként érkeznek a kamionok az európai beszállítók által gyártott részegységekkel, és akár egynapi leállás is komoly veszteségeket okozhatna, mivel az üzem napi termelési értéke 12 millió font (4,4 milliárd forint).