Rekorderedményt ért el 2018-ban a Petrol szlovén olajipari vállalat, az euróövezeti ország legnagyobb benzintöltő-hálózatának üzemeltetője 5,4 milliárd euró (1705 milliárd forint) bevételre tett szert, ami 20 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi – közölte a cég pénteken.

p01Illusztráció – fotó: kovinc.com

A Petrol éves nettó nyeresége 13 százalékkal nőtt 2017-hez képest, 91,8 millió euróra, míg a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBIDTA) 7 százalékkal emelkedett, 171,5 millió euróra.

A cég tavaly 3,5 millió tonna kőolajterméket értékesített, ami 4 százalékkal több, mint 2017-ben. A vállalat 500 benzintöltő állomást működtet Szlovéniában, Horvátországban, Boszniában, Montenegróban, Szerbiában és Koszovóban, alkalmazottainak száma meghaladja 4800-at. A csoport tavalyi befektetéseinek értéke 86,6 millió euró volt, nagyrészt Szlovéniában bővítette értékesítési lehetőségeit.

A jelentésből kiderül, hogy az energiahordozók és kőolajtermékek, valamint az elektromos energia és a gáz értékesítésén túl a Petrol 477,5 millió euró bevételre tett szert más kereskedelmi termékek eladásából.