A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt, egyúttal pedig egy újabb fontos állomás Magyarország számára az elektromobilitásra épülő autóipar erősítésében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A miniszter kiemelte, a beruházás jelentősége miatt, illetve mert a fejlesztés segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását, a kormány 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég számára. Szijjártó Péter közölte, a beruházásnak köszönhetően olyan gyárat hoz létre az Infineon Cegléden, amelyben az elektromos és a hibrid meghajtású gépjárművekhez készülő inverterekhez gyártanak majd félvezetőket.

A beruházás jelentőségét mutatja, hogy miközben a német vállalatcsoport a világ 134 országában van jelen, a további bővítés helyszínének Magyarországot választotta – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, aki a döntés miatt köszönetét fejezte ki a vállalat vezetésének és a ceglédi gyárban dolgozó magyaroknak is.

infineonIllusztráció – fotó: infineon.com

Szijjártó Péter szerint az Infineon új beruházása tovább erősíti a német-magyar gazdasági kapcsolatokat. Hozzátette, jelenleg is Németország az első számú beruházó Magyarországon, az országba érkező összes külföldi beruházás 29 százaléka Németországból érkezik. A német vállalatok 300 ezer embernek adnak munkát az országban.

A miniszter felidézte, hogy az elmúlt öt évben 91 nagy német beruházás érkezett Magyarországra, amelyek összértéke elérte az 1800 milliárd forintot, fejlesztéseik nyomán pedig 25 ezer új munkahely jött létre. Szijjártó Péter ehhez kapcsolódóan megjegyezte, a beruházásokkal foglalkozó amerikai szaklap, a Site Selection idei jelentésében Magyarországot a világ tíz legvonzóbb befektetési célpontja közé sorolta.

A modernkori ipari forradalom tempóját diktáló iparágak, köztük elsősorban az autóipar adja a magyar gazdaság gerincét. A teljes feldolgozóipar kibocsátásának 29 százalékát az autóipar adja, 177 ezer embert foglalkoztat az ágazat, amelynek a versenyképességét mutatja, hogy a Magyarországon előállított autóipari termékek és szolgáltatások 91 százaléka exportra megy. A magyar autóipar termelési értéke éves szinten lassan eléri a 10 ezer milliárd forintot – ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter szerint az elmúlt időszak beruházási döntései azt támasztják alá, hogy Magyarország az elektromobilitással foglalkozó korszakban is meghatározó szereplője marad Európa és a világ autóiparának egyaránt. Példaként említette többek között, hogy tavaly nyár óta Magyarországon gyártják az Audi elektromos járműveinek motorjait.

Jörg Spiegel, az Infineon Technologies AG alelnöke, az Infineon Technologies Cegléd Kft. felügyelőbizottságának a tagja elmondta: elektromobilitási gyárat hoznak létre Cegléden – ahol 1300 embert foglalkoztatnak –, ugyanis a következő öt évben jelentős bővülésre számítanak ebben az iparágban. Kiemelte, hogy az elektromobilitással az autóipar hozzá tud járulni a klímavédelemhez.

Nyilvános cégadatok szerint az Infineon Technologies Cegléd Kft. a 2017. október 1-től 2018. szeptember 30-ig tartó üzleti évében 13,078 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, ami mintegy 2,48 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaság adózott eredménye a 2018-as üzleti évben 286,9 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 427 millió forinttal.