Kísérleti jelleggel, mintegy kétszázmillió forintból létesített napelemparkot a Videoton Holding Zrt. székesfehérvári ipari parkjában.

n01A Videoton Holding Zrt. kísérleti jelleggel létesített napelemparkja – fotó: Bodnár Boglárka / MTI

A naperőmű keddi, sajtónyilvános bejárásán Sinkó Ottó társ-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Videoton méretéhez képest csekély értékű beruházásról van szó, ugyanakkor fontosnak nevezte a technológia bevezetését. Közölte, hogy egy kísérleti projektről van szó, amely jól mutatja a cégcsoport elkötelezettségét a megújuló energiák irányába. Amennyiben a rendszer beválik, bővíteni fogják a napelemparkot.

A napelempark 200 millió forintból épült meg – fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a Videoton a klímavédelemben is élen jár a székesfehérvári cégek között. Példaértékűnek nevezte a beruházást, amelyet a cég saját erőből valósított meg. Úgy vélte, a tapasztalatokat a jövőben a városvezetés a városüzemeltetésben, a közszolgáltatások fenntarthatóbbá tételében kamatoztathatja.

Sinkó Ottó jelezte, hogy előzetes számításaik szerint a naperőmű megtérülése várhatóan 11 év lesz, ami hosszúnak számít egyéb fejlesztéseikhez mérten, hiszen azok jellemzően 4-5 év alatt megtérülnek. Elmondta, hogy a fél megawattos erőmű csak töredékét képes előállítani energiaszükségletüknek, mivel csúcs áramigényük napi 11 megawatt.

n03Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. társ-vezérigazgatója – fotó: Bodnár Boglárka / MTI

A sajtóanyag szerint az 500 kilowattos napelemparkot az ipari park egy eddig kihasználatlan, 1,5 hektáros területén hozták létre. A VT-Naperőmű nyáron készült el, a próbaüzemet követően ma már az üzemszerű termelés folyik. Éves szinten várhatóan 650-700 megawattórányi villamosenergiát fog biztosítani, évi 225-245 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását jelenti, ez egyenértékű egy 41 hektáros tölgyerdő szén-dioxid-elnyelésével.

n04Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester beszél a Videoton napelemparkjának sajtóbejárása előtt tartott tájékoztatón – fotó: Bodnár Boglárka / MTI

A 80 éves Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari cégcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A cég székesfehérvári székhellyel Magyarországon kilenc, Bulgáriában és Szerbiában 1-1 telephellyel rendelkezik. A Videoton vállalatcsoport 2018-ban 188 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, létszáma elérte a 9500-at.