Az amerikai cseppfolyós gáz továbbszállítására kötött szerződést Lengyelország az ERU Trade ukrán gázvállalattal – derül ki a PGNiG lengyel állami gázszállító csütörtöki közleményéből.

Ehhez hasonló hajók számára épül a terminál – fotó: Reuters

Az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmányát november elején fogadják a Swinoujscie lengyel balti-tengeri város mellett létesített gázkikötőben, visszagázosítás után az év végéig a lengyel hálózaton keresztül Ukrajnának szállítják.

A közleményben a PGNiG elnöke, Piotr Wozniak kifejtette, a lengyel cég az utóbbi három évben megteremtette a "versenyképes feltételű" gázbeszerzések lehetőségeit, ezért "természetes partner lehet (...) a közép-európai térség biztonságos gázpiacának kialakításában". Wozniak kilátásba helyezte, hogy legkésőbb 2021-ben növelik az Ukrajna felé vezető lengyel gázvezetékrendszer kapacitását.

Az ERU Trading vezérigazgatója pedig elmondta, hogy a Lengyelországból beszerzett amerikai gázt betárolják, a 2019-2020-as téli szezon idején ez növeli az ország  energiabiztonságát. Hozzáfűzte, Ukrajna nem feltétlenül lesz a beszerzés végső célja. "Ezt a gázt sikeresen tovább is szállíthatjuk például Magyarországba, Romániába vagy akár Moldovába" – fejtette ki.

A PGNiG közleménye szerint az LNG lengyelországi behozatala évről évre nő, tavaly az importált gáz több mint húsz százalékát tette ki. A 2015-ben üzembe helyezett swinoujsciei gázkikötő már hetven, összességében 7,5 milliárd köbméter visszagázosított LNG-nek megfelelő szállítmányt fogadott.