A Hitachi Energy július 28-i bejelentése szerint a vállalat és a Larsen & Toubro megkapta a Nederwiek3 és LanWin5 projektekre szóló megbízást a TenneT 2 GW-os programjában. Mindkét nagyfeszültségű egyenáramú kapcsolat 2 GW teljesítményt továbbít majd az Északi-tenger tengeri szélerőművei felől a szárazföldi hálózatokba. A Nederwiek3 a dél-hollandiai Geertruidenberg térségéhez, a LanWin5 pedig Németország alsó-szászországi hálózatához csatlakozik. A közölt 4 GW összteljesítmény a vállalat számítása szerint mintegy négymillió háztartás villamosenergia-igényének megfelelő mennyiség átvitelére alkalmas.
Nagy távolságú tengeri kábeleknél a HVDC egyik alapvető előnye, hogy elkerülhető a hosszú váltakozó áramú kábelek jelentős kapacitív meddőárama. A termelés váltakozó áramát ezért tengeri átalakítóállomás egyenárammá alakítja, majd a szárazföldi oldalon újra az AC hálózathoz illeszti. Ez nem egyszerű kábelprojekt: a konverterek, transzformátorok, kapcsolóberendezések, védelmek, irányítástechnika, hűtés és segédüzemi rendszerek egyetlen, összehangolt átviteli rendszert alkotnak. A tervezési kockázatokat tovább növeli a tengeri környezet, a nehéz hozzáférés és az a követelmény, hogy egy hiba lehetőleg ne okozzon aránytalanul nagy teljesítménykiesést.
A bejelentés műszakilag legérdekesebb része a jövőbeli összekapcsolhatóság. A Nederwiek3 kialakításába már beépítik annak lehetőségét, hogy később a fejlesztés alatt álló LionLink interkonnektoron keresztül a brit hálózathoz is kapcsolódjon. A két projekt így nem kizárólag egy-egy tengeri erőműpark sugaras bekötéseként értelmezhető, hanem egy többvégpontú, országok közötti energiahálózat építőelemeként. A Hitachi Energy a korábbi, 1200 MW-os Caithness Moray Shetland rendszert említi működő európai példaként a többvégpontú HVDC VSC-kapcsolatra.
A többvégpontú megközelítés új védelmi és üzemirányítási feladatokat hoz. Sugaras kapcsolatnál a teljesítmény útja és a hibahelyzetek köre viszonylag jól körülhatárolható; hálózatosodó DC-rendszernél viszont össze kell hangolni a teljesítményáramlást, a konverterek szabályozását, a hibák leválasztását és az AC-rendszerek támogatását. A közlemény nem ismerteti ezek részletes műszaki megoldását, ezért ebből konkrét készülékválasztás nem vezethető le. Tervezői következtetésként azonban egyértelmű, hogy az interfészek, a digitális modellek, a közös követelményrendszer és a gyártási kapacitás korai lekötése egyre fontosabb lesz.
Magyarországnak nincs tengeri hálózata, a projekt tanulságai mégis relevánsak. A megújuló termelés, a határkeresztező átvitel és a nagy, koncentrált fogyasztók növekedése nálunk is felértékeli a hálózati rugalmasságot. Egy nagy csatlakozás vizsgálatakor már nem elegendő a névleges teljesítmény és a rövidzárlati szint ellenőrzése: számolni kell a dinamikus hálózati viselkedéssel, a meddőteljesítmény-szabályozással, a védelmi szelektivitással, a kommunikáció kiesésével és a helyreállítási stratégiával is. Az északi-tengeri projektek azt mutatják, hogy az átviteli infrastruktúra egyre inkább előre bővíthető, több országot és több energiaforrást összekapcsoló platformmá válik.