Az Európai Bizottság lezárta azt a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, amelyet a paksi atomerőmű felújításával kapcsolatban, a közbeszerzések ügyében indított – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. 

paksi atomerőműAz erőmű madártávlatból – fotó: 24.hu

Brüsszel két éve indított eljárást, a mostani döntés pedig azt jelenti, a bizottság nem vitatja Magyarországnak azt a jogát, hogy megállapodjon Oroszországgal az erőműépítésről és a hitelfelvételről – mondta.

Az Európai Bizottság döntése értelmében Magyarország nem sértette meg a közbeszerzési irányelvet a szerződés megkötésével - közölte, folytatva: a magyar kormánynak joga volt olyan szerződést kötni, amely a műszaki meghatározottságra tekintettel részben figyelmen kívül hagyja a közbeszerzési irányelvet.

A miniszter mindezek alapján reális esélyt lát arra, hogy 2017-18-ban megkezdődjön a kapacitásfenntartással kapcsolatos építkezés. Hozzátette, Magyarország vállalta, hogy a beruházási érték 55 százalékában az EU közbeszerzési normáit alkalmazza. Közölte továbbá, hogy lezárulóban van a tiltott állami támogatásról szóló vizsgálat is, ennek dokumentumait várhatóan jövő héten kapja meg a kormány.