Startup cégek is indulhatnak a 25. Innovációs Nagydíj pályázatán, nekik külön kategóriát is indítottak – mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója az M1 szombati műsorfolyamában.

startupFotó: pexels.com

Mint arról Antos beszámolt, a pályázaton a 2014 január 1. után alapított cégek indulhatnak a startupoknak kiírt külön versenyben. A zsűri három szempont szerint értékeli a beérkezett pályázatokat: a legfontosabb a gazdasági eredmény, de fontos az innováció foka, illetve az ötlet társadalmi hasznossága is. A 19 tagú zsűri a legjobb tíz pályaműről titkosan szavaz, a díjátadó március végén lesz.

Antos László igyekezett hangsúlyozni, hogy Magyarországon néhány százra tehető az innovációval foglalkozó cégek száma, míg a hasonló méretű Ausztriában kétszer ennyi társaság specializálódott erre a tevékenységre. Fontosnak nevezte, hogy az állam ösztönözze az innovációs tevékenységet akár állami megrendelés útján is.