Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.

Illusztráció: Pexels

A cég közleménye szerint a vállalat az elmúlt másfél évben összesen 140 nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelőt képzett Magyarországon, mert az otthonfelújítási kormányzati program, valamint az OKJ-s rendszer kivezetése szükségessé tette a szakképzések elindítását.

Hozzátették: idén szeptembertől 55 napelemtelepítő szakember képzését is megkezdték, ugyanis a háztartási méretű kiserőművek telepítése része lett az energiahatékonysági beruházásoknak. A napelemtelepítő képzés iránt a Magyarországot is sújtó energiaválság miatt alakult ki számottevő képzési igény.

A közleményben ismertették továbbá, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a megújuló és egyéb primer energiaforrásokat létesítő tanfolyam iránt, emiatt a cég termokamerás képzésekkel bővíti a portfólióját.

A vállalat úgy látja, hogy a közeljövőben emelkedni fog a megújuló energiához kapcsolódó berendezések telepítésében és karbantartásában jártas szakemberek iránti igény, továbbá növekedni fog a villanyautózáshoz kapcsolódó feladatok köre is, így a képzési piac ezekbe az irányokba fog elmozdulni.

A Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. 1992-ben jött létre Magyarországon, a német Dekra Akademie leányvállalataként. Magyarországon több helyen van képzési központjuk: Budapesten, Győrben, Pécsen, Szegeden és Debrecenben.

A német anyavállalatot, a Dekra Akademiet 1925-ben Berlinben alapították, 2021-ben több mint 3,5 milliárd euró árbevételt ért el. A társaság jelenleg mind a hat kontinensen, több mint 60 országban mintegy 44 ezer embert foglalkoztat, akik minősített és független szakértői szolgáltatásaikkal a közúti, munkahelyi és az otthoni biztonság területein dolgoznak - áll a közleményben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyarországi Dekra a 2020-as üzleti évben 62 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 103-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 4,2 milliárd forint volt, 2021-ben pedig 5,6 milliárdra nőtt. Az éves nettó adózott eredménye 2020-ban 371 millió forintot tett ki, 2021-ben 118 milliót.