Az elnöki és a vezérigazgatói pozíció szétválasztásához szükséges alapszabály módosításról dönthet az a rendkívüli közgyűlés, amelyet a Mátrai Erőmű Zrt. hívott össze június 21-re – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A Mátrai Erőmű – fotó: H. Szabó Sándor

A közlemény szerint Valaska József saját kezdeményezésére visszavonult a Mátrai Erőmű éléről, távozásával az elnöki és a vezérigazgatói pozíció szétválasztásához szükséges alapszabály-módosításról dönthetnek június 21-én a részvényesek. A közgyűlés határozatát követően a vállalat elnöki tisztségét továbbra is Halmi Tamás geofizikus-mérnök szakember tölti be, míg az erőmű napi operatív munkájának irányítását Horváth Péter vezérigazgató végezheti.

Horváth Péter a pályáját fúrómérnökként kezdte a Kőolajkutató Vállalatnál 1986-ban, azóta is az energetikai területén dolgozik. 2000 és 2010 között a Mol Nyrt.-nél töltött be vezető tisztségeket. 2010 és 2013 között a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke volt, majd 2013 és 2015 között a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója, 2015-től pedig az állami közműszolgáltató cég, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója.