Mintegy kétmilliárd forintból épített új energiaellátást biztosító alállomást a Nemzeti Közművek villamoshálózat elosztó társasága, a Démász Hálózati Elosztó Kft. a kecskeméti Kósafalu városrészben.

01Az új alállomás 40MW teljesítményű – fotó: Ujvári Sándor / MTI

Kóbor György, a Démász vezérigazgatója a hétfői átadó ünnepségen elmondta: az 1,9 milliárd forintos, kizárólag saját forrásból megvalósuló beruházás a Kecskemét Déli Ipari-park energiaellátását biztosító, 40 megawatt (MW)  teljesítményű új alállomás biztonságosabbá, tervezhetőbbé teszi a körzet ellátását, elsősorban az ipari fogyasztókét, de  a lakosság ellátását is stabilizálva.

A Démász a kecskeméti önkormányzattal hat évre szóló közvilágítás fejlesztési megállapodást kötött az év elején. Ennek értelmében a szolgáltató több mint ezer új közvilágítási lámpa szereléséhez építi ki a hálózatot a városban. A Démász hálózati elosztó társasága vállalta, hogy 2017-ben 18 kilométeren megépíti a közvilágítási kapcsolószálat, amely mentén még az idén 244 lámpa lesz felszerelhető.

02A Démász hétfőn adta át az új létesítményt – fotó: Ujvári Sándor / MTI

Tóth József, a Démász Hálózati Elosztó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a most átadott alállomás a Démász legkorszerűbb és az egyik legnagyobb létesítménye. Az alállomás különlegessége, hogy a déli tetőn 16 kilowatt teljesítményű napelemeket helyeztek el, amivel az alállomás saját fogyasztásának nagy részét fedezni tudják.