Kétmilliárd forintos beruházást hajt végre a LISS Kft. a Vas megyei Répcelakon, a korszerűbb termelést szolgáló új technológia próbaüzeme már zajlik – közölte a gázzal töltött patronokat gyártó cég tulajdonos ügyvezető-igazgatója az MTI-vel.

szifonKülföldön is keresett termék a magyar gyártású szodásszifon – fotó: fogyasztok.hu

Érdi Zoltán elmondta, hogy a kft. 326 embert foglalkoztat, a beruházással legalább 45 új munkahelyet teremtenek. A vállalatnál egy 3600 négyzetméter alapterületű új csarnokot építettek, és teljesen új, minden munkafázist érintő gyártási technológiát telepítenek. Az alkalmazott új technológia része egy új zárt rendszerű mosó is, amely sokkal környezetkímélőbb, mint amit eddig használtak.

Érdi Zoltán szerint az új üzem kapacitása első körben még nem lesz teljes, további bővülésre is van lehetőség. A fejlesztések folyamatosak, legyen szó új termékekről, a minőség javításáról, vagy kapacitásnövelésről – jegyezte meg.

A patrongyártás 1960-ban kezdődött Répcelakon a Szénsavtermelő Vállalatnál. Az üzem a 90-es években a Linde Gáz Magyarország Rt.-hez került, 2001 májusa óta pedig 100 százalékos magyar tulajdonban van. A cég elsősorban szén-dioxiddal töltött szóda- és habpatronokat, speciális patronokat, valamint szóda- és habszifon készülékeket gyárt. Töltenek nitrogén-, argon- és dinitrogén-oxid gázzal is, ez utóbbiak az egészségügyben és az iparban használatosak.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a kft. termékeit belföldön és Európában, Észak-Amerikában, Közép-Amerikában, Dél- Amerikában, valamint Afrikában értékesítik. Az amerikai kontinensen a kiszolgálást a cég leányvállalata, a LISS America végzi. A kft. vezetője konkrét termelési adatokról a piaci versenytársak miatt nem kívánt adatokkal szolgálni, annyit közölt, hogy cégük árbevétele az előzetes adatok szerint 2016-ban 6 milliárd 939 millió forint volt. A nyilvános cégadatok szerint a kft. nettó árbevétele 2014-ben 5,2 milliárd forint, 2015-ben pedig 6,9 milliárd forint volt.