Megkapta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt a paksi atomerőmű két új blokkja – tájékoztatta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-t.

paksMárciusban a telephely-engedélyt is megkapta a Paks II projekt – fotó: lokal.hu

A kormánybiztos az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülése után felidézte, hogy a 2016 szeptemberében kiadott első fokú engedélyt két zöld szervezet megtámadta. A másodfokú környezetvédelmi hatóság, a Pest megyei kormányhivatal megvizsgálta az első fokú engedélyben foglaltakat, illetve a kiadásához vezető eljárást, és helyben hagyta a dokumentumot – közölte Aszódi Attila.

A másodfokú döntés szerint az első fokú hatóság szakszerűen járt el, megalapozottan adta ki az első fokú engedélyt – jelezte. A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi engedély így jogerős és végrehajtható. A Greenpeace Magyarország és az Energiaklub szerdán bejelentette, hogy bíróságon támadják meg a Paks II beruházás környezetvédelmi engedélyét, mivel a környezetvédelmi eljárás korábbi fázisaiban megfogalmazott kritikákra ezúttal – a Pest Megyei Kormányhivatal határozatában – sem érkezett érdemi válasz.

A környezetvédő szervezetek szerint a másodfokú hatóság nem rendezett több alapvető, a hatástanulmányban és a Baranya Megyei Kormányhivatal első fokú határozatában is tisztázatlanul hagyott kérdést. Ezek közül kiemelik, hogy szerintük rendezetlen a nukleáris és radioaktív hulladékok kezelésének sorsa, és nincs megnyugtató válasz a lakosság védelmére az emberi hibára és a szándékos károkozásra – például a terrorizmusra, szabotázsra, háborús cselekményekre – visszavezethető súlyos balesetek esetén, továbbá nem garantálja semmi, hogy az új erőmű nem melegíti fel a Dunát a határértéket meghaladó módon.

Aszódi Attila emlékeztetett, mivel márciusban a telephely-engedélyt is megkapta a Paks II projekt, lehetőség van arra, hogy megkezdődjön a létesítési engedélykérelem összeállítása – mondta. Hozzátette, hogy ez lesz a legnagyobb, legbonyolultabb, és talán a legfontosabb engedély az egész folyamatban.