Horváth Attila elmondta: a megújuló energia távhőszolgáltatásba integrálását, valamint a meglévő távhőrendszer bővítését, és egységes, energiatakarékos rendszer kialakítását célzó átfogó fejlesztés már a napokban megkezdődik Kecskeméten.

Kép: Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft.

A beruházással 20+5 MW teljesítményű, megújuló energiaforrást hasznosító biomassza-fűtőmű létesül Kecskemét déli iparterületén, a szennyvíztisztító telephely mellett kialakított új Termostar-telephelyen. A fűtőmű energiatakarékos, új távhő gerincvezetékkel kapcsolódik a város meglévő távhőrendszeréhez és hőforrásaihoz, egységes energetikai rendszert alkotva.

Az ügyvezető kiemelte: a biomassza fűtőmű gazdaságos működtetéséhez szükséges fűtőanyag a város szelektíven gyűjtött, fásszárú városi zöld biomasszából, napraforgóhéjból, valamint a Kefag Zrt. erdészeteiben keletkező, más célra nem hasznosítható faipari melléktermékből biztosítható.

A projekt pozitív "mellékhatásaként" említette, hogy Kecskemét környékén mintegy tíz százalékkal megnő az erdősíthető földterület, ugyanis felszabadul az a terület, amelyet a földeken hagyott, másra nem hasznosított, vágástéri apadék foglal el jelenleg.

Horváth Attila elmondta: az új Termostar-telephely kialakításával párhuzamosan megkezdődik az egységes, energiatakarékos távhőrendszer bővítése is. A fejlesztés célja, hogy új körzetek csatlakozhassanak a rendszerhez, és ezzel több ezer új fogyasztó számára váljon elérhetővé a távhőszolgáltatás.

A mintegy 40 ezer ember ellátásához szükséges, ipari méretű, 320 ezer gigajoule energia előállításához a biomassza-fűtőmű üzembe állítása hosszú távon is fenntartható megoldás - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Horváth Attila kiemelte: a fejlesztés jelentősége az ellátásbiztonság további erősítése, hiszen ez most különösen nagy figyelmet kap az ukrán-orosz konfliktus, illetve az Európában télen több országban is jelentkezett ellátási nehézségek miatt. A helyi megújuló energiaforrás hasznosítása megoldás erre is, hiszen jelentősen csökken az energetikai kiszolgáltatottság - tette hozzá.

A kecskeméti önkormányzat többségi tulajdonában lévő Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. a Széchenyi 2020 program keretében, a Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatásból finanszírozza a beruházást. A fejlesztéssel a cég hat munkahelyet is teremt.

A fűtőmű munkálatai - amelynek eredményeként 65 százalékkal csökken a hőtermelésből adódó szén-dioxid-kibocsátás - várhatóan 2023. október végére fejeződnek be.

A Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. földgázzal üzemelő, beépített hőtermelő berendezéseinek kapacitása mindkét fűtőműben 100 megawatt, éves hőtermelése pedig 510 ezer gigajoul. Jelenleg 12 ezer szerződött fogyasztójuk van, az ellátásban részesülők száma pedig mintegy 40 ezer ember.

A cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 2,105 milliárd forint, míg a 2020-as üzleti évben mintegy 2,140 milliárd forint volt. A vállalat adózott profitja 2019-ben 165 millió forint, míg 2020-ban 131 millió forint volt.