Népszavazás kezdeményezne az LMP a Paksi bővítésről. A párt szerint stratégiai kérdés az ország által követendő energiapolitikai irány meghatározása, így a paksi bővítésről nemcsak ki lehet, hanem ki is kell írni a népszavazást.

paksA bővítés stratégiai kérdés – fotó: 24.hu

Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi képviselője vasárnapi sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek elmondta: a paksi bővítés még az olimpiai pályázatnál is sokkal súlyosabb kérdés, mivel a több ezer milliárd forint elköltésén felül ugyanekkora hitelről és az ország szuverenitásáról is szó van, a környezeti, egészségügyi kockázatokon túl. Az embereknek joguk van dönteni arról, hogy szeretnék-e Magyarországot még egyszer kiszolgáltatott helyzetben látni Oroszországgal szemben – jelentette ki.

A képviselő közlése szerint a jövő héten adják be a kérdést a választási irodához. Úgy vélte, a kezdeményezéssel nem támadnak nemzetközi szerződést, amelyről nem lehet népszavazást kiírni, hanem egy stratégiai kérdésben kérnék ki az emberek véleményét.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Nemzeti Választási Bizottság már első fokon elutasíthatja az LMP-nek a paksi atomerőmű bővítéséről tervezett népszavazási kezdeményezését. Szánthó Miklós az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, a paksi beruházást, üzemeltetést, finanszírozást államközi egyezmények szabályozzák, a nemzetközi jog szerint ezek a megállapodások nemzetközi szerződésnek minősülnek. Az alaptörvény viszont kimondja, hogy nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről referendum nem tartható – magyarázta az igazgató.

A nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségből eredő törvényről sem lehet népszavazást tartani, így az LMP kérdése duplán is fennakad a rostán. Szánthó Miklós azt mondta, szerinte az LMP ezzel vélhetően tisztában van, egy erőltetett pótcselekvésről van szó, mert látták, hogy mennyire divatos most politikailag népszavazást kezdeményezni.