A magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji.

01010101Illusztráció – fotó: Shutterstock

A találkozó után Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: célul tűzték egy közös magyar-kínai egyetem megalapítását, amely kínai részről a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára, magyar részről pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre alapul majd. Az erről szóló megállapodást a kínai házelnök május végi magyarországi látogatása során írják alá.

A logisztikai együttműködés fejlesztéséről is tárgyalt a két külügyminiszter, ennek része, hogy elkezdik előkészíteni a Budapestet Kolozsváron keresztül Bukaresttel összekötő gyorsvasútprojektet, amelyet a magyar és a román kormány együttműködésére alapozva kínai pénzügyi és technikai segítségnyújtással terveznek megvalósítani.

A terv harmadik pontja az építészeti együttműködésre vonatkozik annak érdekében – ismertette Szijjártó Péter –, hogy magyar építészirodák és -mérnökök lehetőséget kapjanak a kínai nemzeti urbanizációs terv végrehajtásában. A vízügy területéről is szó volt, amellyel kapcsolatban célul tűzték, hogy magyar és kínai vállalatok közösen hajtsanak végre vízgazdálkodási fejlesztési projekteket Ázsiában és Afrikában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A fejlesztési terv ötödik pontja a turizmus további fejlesztése: a turisztikai rekordadatokat követően újabb légi járatok elindításával tovább növelnék a turisztikai forgalmat a két ország között – mondta. "Mindkét kormány elkötelezett a terv végrehajtása mellett, amely egy újabb dimenzióba tudja emelni a 2017-ben átfogó stratégiai partnerség szintjére léptetett kétoldalú kapcsolatokat" – fogalmazott Szijjártó Péter. Végül közölte, hogy a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójára történő megemlékezés céljából a kínai külügyminiszter hivatalos látogatást tesz Budapesten az év második felében.