A METRANS Csoport zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon, ami nem csak a régió beruházásvonzó képességét növeli, de létrehoz 120 új munkahelyet is Zalaegerszegen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy László, a METRANS Konténer kft. ügyvezetője, Kiss Péter, a METRANS csoport elnök-vezérigazgatója és Angela Titzrath, a Hamburger Hafen und Logistik AG elnöke (b-j) a cégcsoport zalaegerszegi konténertermináljának alapkőletételén - Fotó: Varga György / MTI

A tárca szerint a külügyminiszter az alapkőletétel alkalmából arról számolt be, hogy a létrejövő új terminál a tervek szerint 2023-tól kezdi meg a működését és hozzájárul majd Magyarország logisztikai versenyképességének növeléséhez. A csaknem 16 milliárd forintos fejlesztéshez a kormány mintegy 4 milliárd forint támogatást nyújt, aminek nyomán 120 új munkahely jön létre.

Kiemelte: a sikeres beruházásösztönzésnek alapfeltétele a jó logisztikai adottságok megléte, a termékek szállításának és raktározásának költsége fontos szempont a cégvezetők számára, márpedig Magyarországon jelenleg csak Budapesten vannak minden szempontból megfelelő konténerterminálok, ezért is rendkívül fontos a most megkezdett zalaegerszegi projekt.

Szijjártó Péter emellett aláhúzta, hogy a zalaegerszegi beruházás egybevág a kormány stratégiai célkitűzéseivel, ugyanis a vállalatok támogatása során hangsúlyt helyeznek arra, hogy azok termékei minél gyorsabban eljussanak az exportpiacra. Többek között ezért is vásárolt Magyarország a trieszti kikötőben egy területet, amelynek fejlesztése hamarosan megkezdődik - tette hozzá, rámutatva a tengeri kikötőkkel való gyors összeköttetés jelentőségére.

A METRANS vállalatcsoport teherszállítással, intermodális szolgáltatásokkal, logisztikával és ingatlanokkal foglalkozik, hetente több mint 550 rendszeres vonatjáratot indít. A vállalat Budapestről Kínába közlekedő konténerszállítója 2019 októberében indult útjára első alkalommal, és ennek nyomán a konténerek mára 12-16 nap alatt bármely magyarországi helyszínről eljutnak kínai célpontokra.