A kormány a következő években az összes szakképző intézmény és tanműhely felújítását tervezi a kor igényeinek megfelelően – mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-nek Tatabányán, a Komárom-Esztergom megyei pályaválasztási kiállítás megnyitóján.

mtTanulók a Mercedes kecskeméti gyárban – fotó: gyar.mercedes-benz.hu

Bánki Erik hozzátette, folyamatosan felmérik az intézmények állapotát és technikai ellátottságát és tízéves terv készül a képzőhelyek modernizálására. A politikus ismertette, a 2010-ben elindított gazdaságélénkítési programnak köszönhetően az Európai Unió átlagának duplájával növekszik a magyar gazdaság. Az elmúlt egy évben 12 százalék feletti volt az átlagbér emelkedése, és a jövő évben is hasonló növekedésre lehet számítani.

Kancz Csaba kormánymegbízott tájékoztatása szerint Komárom-Esztergom megyében 2017 nyarára az álláskeresők aránya 3,6 százalékra csökkent. A megye meghatározó munkáltatóinak előrejelzése alapján 2018 első félévéig a beruházások, valamint a kapacitásbővítés miatt a saját állományukba tartozó alkalmazottak számát 2300-zal növelik.

A kormánymegbízott kiemelte, az állástalan pályakezdő fiatalok száma Komárom-Esztergom megyében egy év alatt 16 százalékkal csökkent. A közfoglalkoztatási programokban dolgozók száma 2016-ban érte el csúcspontját, azóta ezerrel csökkent, szeptember végén 2156 ember dolgozott közfoglalkoztatottként Komárom-Esztergom megyében – tette hozzá.

A megyei pályaválasztási kiállítás három napja alatt bemutatkoznak a térség középfokú köznevelési intézményei, valamint olyan civil és önkormányzati szervezetek, amelyek kapcsolódnak a pályaorientációs szolgáltatások megyei rendszeréhez.

A rendezvényen 60 kiállító vesz részt, több mint 2600 tanulónak térítésmentes utaztatást biztosít a kormányhivatal. A kiállítást a Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara hegesztő, festő, fényező és targoncavezető szimulátorokkal és pályaválasztási pszichológiai tanácsadással támogatja.