Tízmilliárd forint értékben két kutatás-fejlesztési és egy logisztikai beruházás indul a közeljövőben Zalaegerszegen – közölte a zalai megyeszékhely polgármestere a város közgyűlésének döntéseit ismertető sajtótájékoztatóján.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) arról számolt be, hogy a Modern városok programja és a kormány két évvel ezelőtt aláírt megállapodásának megfelelően hamarosan megkezdődhet a mintegy hatmilliárd forintos beruházással megvalósuló logisztikai központ és konténerterminál létrehozása.

32bAz új lerakó környezetkímélő és korszerű – fotó: 3B Hungary

A már több ezer új munkahelyet teremtő Flex Zrt. hárommilliárd forintból 2200 négyzetméteres új csarnokot épít autóipari kutatás-fejlesztési célokra. A 3B Hungária Kft. pedig 900 millió forint értékben olyan innovatív válogatóberendezést telepít, amely harmadával csökkenti a lerakóba kerülő hulladék mennyiségét – ismertette. A logisztikai központ és konténerterminál megvalósításához szükséges minden előzetes hatástanulmány elkészült, így hamarosan a kormány elé kerülhet az előterjesztés – tette hozzá.

A zalai megyeszékhely Zalaszentivánnal szomszédos területén, közvetlenül a szlovén-magyar vasút elágazásánál, állami beruházásban valósul meg a terminál. A koperi nemzetközi kikötőhöz vezető vasútvonal, a közeli sármelléki nemzetközi repülőtér, valamint az azt is érintő leendő R76-os gyorsforgalmi út együtt olyan ideális helyszínt teremt, amely az Adriai-tengertől vasúton érkező áruknak lehet az első elosztási helye – fogalmazott Balaicz Zoltán. Beszélt arról is, hogy a Flex évek óta tartó munkahelybővítése után döntött úgy, hogy új csarnokot is épít. Legutóbb 15 évvel ezelőtt bővítette gyárterületét a nemzetközi cég, amely most hárommilliárd forintot meghaladó beruházással az autóiparhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési részleget alakít ki.

Hasonlóan K+F célokat is szolgál a 900 milliós költséggel megvalósuló hulladékválogató, amely a zalaegerszegi 3B Hungária Kft. innovatív fejlesztésének köszönhetően valósul meg. Az önkormányzat által biztosított területen épülő, évente 40 ezer tonnás kapacitású válogató révén harmadával csökkenthető a lerakóba kerülő hulladék mennyisége, és új munkahelyeket is jelent a működtetése. Zalaegerszeg polgármestere beszámolt arról is, hogy az állami MVM Zrt. pályázatának eredményeként másfél hektáros területen fél megawattos napelempark létesül. A leendő járműipari tesztpálya mellett épülő létesítmény a zalaegerszegi Zöld város és Smart city programhoz egyaránt kapcsolódik.

Kitért arra is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán indulva a város 21. századi színvonalú, legfeljebb 150 személyes munkásszállóvá alakítana egy egykori kollégiumot. A munkaerőhiánnyal küzdő cégek támogatását szolgáló beruházás mintegy 600 millió forintba kerülne, ennek 60 százalékát az állam biztosítaná sikeres pályázat esetén – mondta Balaicz Zoltán.