Arad megye önkormányzata csütörtökön jelentette be, hogy társadalmi vitát szervez az államhatár mellett fekvő Ottlaka (Graniceri) és Nagypél (Pilu) községek érintett területei területrendezési tervének a kidolgozására.

solarIllusztráció - Fotó: Andreas Gücklhorn

A területrendezési terv elkészítése előfeltétele az építési engedély kibocsátásának. A megyei tanács tájékoztatása szerint magánbefektető szeretne 1079,37 hektáron napelemparkot létesíteni a területen.

Mind Ottlaka mind pedig Nagypél polgármestere megerősítette a napelempark létesítésének szándékát, a befektetőt azonban egyik sem kívánta megnevezni.

Dan Dragan, Nagypél polgármestere azt közölte az Agerpres tudósítójával, hogy a több mint 500 millió eurós beruházás a kiszolgáló épületekkel és a megépítendő utakkal együtt 1300 hektárt érintene.

Ottlaka polgármestere, Petru Batranut elmondta: a tervezett napelempark Európa egyik legnagyobb hasonló létesítménye lesz, ha megépül, és 700 MW energia előállítására lesz képes. Hozzátette: nem nevezheti meg a befektetőket, de azt elmondta, hogy két szélerőműparkkal is rendelkeznek.

A térségi területrendezési terv társadalmi vitáját február 23-án délelőtt tartják Aradon.