Több mint hatmilliárd forintból – 1,6 milliárdos kormánytámogatással – fejleszti két telephelyét a járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. A német tulajdonú családi vállalkozás beruházását Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be hétfőn a cég nyírbátori üzemében.

r01Peter Rosenberger tulajdonos beszédet mond – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A tavaly befejeződött, 3,1 milliárd forint értékű nyírbátori üzemberuházáshoz 858 millió forinttal járult hozzá a kabinet. Peter Rosenberger tulajdonos beszédében kitért arra, a jászárokszállási székhelyű Rosenbereger Magyarország Kft. 2016-ban fejezte be a nyírbátori, autóipari és telekommunikációs csatlakozókat, valamint kábeleket gyártó üzemének építését. A cég a megnövekedett megrendelések miatt döntött egy teljesen új üzem felépítése mellett, a zöldmezős beruházás végén pedig mintegy négyszázzal bővült a társaság alkalmazottainak létszáma.

A nyolcezer négyzetméteres üzemcsarnok nagyobb részén a gyártás zajlik, kisebb részén pedig a szociális helyiségek és a raktárak kaptak helyet. A fejlesztés során gyártósorokat, termelő berendezéseket és mérőeszközöket vásároltak – ismertette Peter Rosenberger.

Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője elmondta, 2010 óta hétezer új munkahely jött létre a nyírbátori térségben, amivel sikerült jelentősen csökkenteni az egykori húsz százalékos munkanélküliséget. A korábban Nyírbátorba települt külföldi befektetők – például a dán tulajdonú Coloplast és a német érdekeltségű Diehl Aircabin Hungary Kft. – már a második-harmadik ütemes beruházásaikat hajtják végre a város ipari parkjában.

Nyírbátor városát húsz folyamatban lévő, kilencmilliárd forint értékű fejlesztés érinti – hangsúlyozta Simon Miklós. Emlékeztetett, 2014 óta tizenhat, Nyírbátort érintő projekt zárult le 17 milliárd forint értékben. A saját szegmensében piacvezetőnek számító Rosenberger-csoport anyavállalata és székhelye a németországi Fridolfingben található, fő profiljuk az autóipari csatlakozók és kábelszerelvények gyártása. Honlapjuk szerint a Rosenberger világszerte több mint 10 ezer alkalmazottat foglalkoztat a termelés, a gyártás és a termékek értékesítésével foglalkozó európai, ázsiai, valamint észak- és dél-amerikai központjaiban, gyártóüzemeiben és értékesítési irodáiban.

02Az ünnepség – fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A társaság leányvállalatai 19 országban végeznek gyártási vagy összeszerelési tevékenységet, így például Európában Ausztriában, Dániában, Németországban, Spanyolországban, Svédországban, Egyesült Királyságban és Magyarországon, a tengerentúlon pedig az Egyesült Államokban, Brazíliában, Chilében, Indiában és Kínában.

A nyilvános cégadatok szerint a Rosenberger Magyarország Kft. 2017-ben átlagosan 2338 munkavállalót foglalkoztatott. Nettó árbevétele a 2016-os 15 milliárd 268 millió forintról tavaly 20 milliárd 184 millió forintra nőtt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 321,7 millió forintról 2017-ben 553,2 millió forintra emelkedett.