A Világítástechnikai Társaság elnöke szerint a magyar fényforrás piacon mintegy 20 százalékot képviselhet a halogén termékek aránya, amelyeket 2018 szeptember 1-je után ki kell vezetni a piacról.

halogén izzók

Az Európai Bizottság rendelete alapján 2018. szeptember elsejétől Európában betiltják a halogénizzókat, helyette a LED-es technológiát kell alkalmazni, a raktáron lévő készletet azonban még értékesíteni lehet. Magyarországon már csak kizárólag a Tungsram foglalkozik halogénizzók gyártásával, a kereskedők pedig igyekeztek feltölteni készleteiket, mert várhatóan továbbra is lesz rá kereslet.

Vámos Zoltán, a Tungsram-csoport általános világítástechnikáért felelős igazgatósági tagja az MTI érdeklődésére elmondta, a Tungsram időben felkészült arra, hogy az Európai Unió 2018 szeptember elsejétől betiltja a halogénizzók forgalmazását.

A halogénizzóit a Tungsram elsősorban az Európai Unión kívüli területeken értékesíti, így az EU szeptember 1-től hatályos tiltása nem befolyásolja a gyártást és az értékesítést.

Vámos Zoltán hangsúlyozta, a Tungsram a globális piacon prémium európai márkaként lép fel, a vállalat többnyire exportálja világítástechnikai termékeit, a termelés 95 százalékát 100 különböző országban értékesíti.

A Tungsram-csoport általános világítástechnikáért felelős vezetője jelezte, LED-termékeik értékesítése évről-évre 30 százalékkal nő, amelynek többnyire az az oka, hogy ez a részlegük elsősorban a LED-es technológiát már korábban is alkalmazó üzleti szférában (b2b) van jelen, és kevésbé a lakossági fogyasztói piacon.