Cáfolta a varsói kormány azt a hírt, amely szerint a napokban atomerőmű-építésről határozott volna, azt azonban megerősítette, hogy fontolgat ilyen terveket.

polishZarnowiec befejezetlen atomerőműve – fotó: reddit.com

A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel napilap saját forrásaira hivatkozva a múlt héten jelentette, hogy megszületett az atomdöntés, és már csak a finanszírozási konstrukció kérdéses. A lap azt is tudni véli, hogy a lengyel fejlesztési minisztérium a francia atomtechnológia meghonosítását pártolja, az energetikai tárca viszont inkább kínai vagy dél-koreai céggel állapodna meg, az atomerőmű helyszíne pedig az észak-lengyelországi Lubiatowo-Kopalino vagy Zarnowiec lenne.

A varsói energetikai miniszter ugyanakkor azt közölte, hogy még semmilyen döntés sem született. Igaz, Krzysztof Tchórzewski azt elismerte, hogy az atomerőmű-építés a lengyel energetikai fejlesztések egyik lehetséges forgatókönyve, amit komolyan fontolgatnak a tárcánál.

Erre utal az is, hogy a kínai kommunista pártlap, a Zsenmin Zsipao felügyelete alá tartozó angol nyelvű újság, a Global Times nemrég közölte: a varsói kormány magas rangú képviselői, élükön Andrzej Piotrowski energetikai miniszterhelyettessel július elején a nukleáris energetikai együttműködés, az első lengyel atomerőmű megépítésének lehetőségéről tárgyaltak a China General Nuclear Power Corporaton (CGN) kínai állami atomenergetikai óriásvállalattal. A cég honlapján megjelent közlemény szerint a vendégek meglátogattak egy működő és egy épülő atomerőművet is.

A varsói kormány 2014. január végén fogadott el nukleáris energetikai programot. A dokumentum értelmében két atomerőművet építenének fel az országban – az akkori elképzelés szerint 2024-ig, illetve 2035-ig. Az első ilyen tervek azonban még régebbre, a piacgazdaság bevezetése előtti évekre nyúlnak vissza, de akkor nem sikerült megvalósítani őket. 1982-ben Zarnowiecben megkezdődtek ugyan a munkálatok az első ilyen létesítményen (képünkön), ám az ország gazdasági és társadalmi helyzete, a csernobili reaktorbalesetet követő tiltakozások miatt 1989-ben leállították a beruházást.