A több szektor ipari szereplőit egyedülálló módon összefogó program keretében a gyógyszeripar és az energetika területére alkalmazott infokommunikációs módszerek kidolgozása, új közös infokommunikációs platformok és okos technológiák kifejlesztése várható. A program 3,96 milliárd forint támogatást nyert el az NKFI Alapból, a résztvevő vállalatok pedig együttesen további 2 milliárd forint forrást biztosítanak.

bme01A BME főépülete – fotó: budapestwatersummit.hu

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Siemens Zrt., a Richter Gedeon Nyrt., a Nokia Solutions and Networks Kft. és a Magyar Villamos Művek Zrt. konzorciuma az egyetemek és az ipar kapcsolataiban új modellt jelentő rendszer keretében a BME-n belül hoz létre új Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot (BME FIEK).

A központ munkájához a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a pályázat keretén belül 3,96 milliárd forint támogatást, a résztvevő vállalatok pedig együttesen további 2 milliárd forint forrást biztosítanak. Az új központ az Egyetem önálló szervezeti egysége, irányításában és munkájában a konzorcium minden tagja aktívan közreműködik.

bme02Több szektor képviselői is jelen voltak – fotó: nkfih.gov.hu

A több szektor ipari szereplőit egyedülálló módon összefogó program keretében a gyógyszeripar és az energetika területére alkalmazott infokommunikációs módszerek kidolgozása, új közös infokommunikációs platformok és okos technológiák kifejlesztése várható. Sor kerül a tervek szerint nyílt hozzáférésű laboratóriumi infrastruktúra-hálózat kiépítésére is. A fejlesztők a gyógyszeripari és energetikai alprogramokhoz kapcsolódóan közös infokommunikációs elvek, módszertanok alkalmazásával hatékony technológiák és működési, illetve kontroll mechanizmusok kidolgozását tervezik.

Az új szervezet Együttható – Bemutatkozik a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ címmel tartott rendezvényét Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke nyitotta meg. Az NKFI Hivatal által kidolgozott pályázati konstrukció keretében több éve eredményesen együttműködő ipari-egyetemi konzorciumi partnerek kapnak lehetőséget az egyetemi kutatás-fejlesztési kapacitásra építve újabb ígéretes projektjeik megvalósítására, valamint a vállalatok részéről felmerülő kutatás-fejlesztési és innovációs igények kielégítésére alapozott központok létrehozására.

Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke nyitó előadásában hangsúlyozta, hogy a magyar kutatás-fejlesztés és innováció intézményrendszere csak valamennyi szereplő – az egyetemi-akadémia szféra, a gazdaság és a kormányzat – összehangolt és felelős együttműködése esetén lehet hatékony és versenyképes. Az NKFI Hivatal a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központok létrehozásával ezen összehangolt együttműködés intézményeit kívánta megteremteni. A megalakulás az örömteli kezdet, a fenntartható működés feltételeinek megteremtése a partnerek további közös munkáját követeli meg. A központok hatékony működésétől azt várja, hogy lendületet adnak a kutatásoknak és a kutatási eredmények gazdasági hasznosulásának egyaránt.

Józsa János, a BME rektora elmondta, hogy az új központ a partnerek már korábban is kiválóan működő, projekt alapú kutatás-fejlesztési kapcsolatait mélyíti tovább hosszú távú stratégiai együttműködéssé, a BME-n kidolgozott Ipari Campus program szerint. A központ tehát új típusú felsőoktatás-ipar K+F ökoszisztémát fog működtetni, amelynek legfontosabb jellemzője az, hogy a partnerek közösen dolgozzák ki a központ hosszú távú szakmai és gazdálkodási programját, és közösen felügyelik annak végrehajtását.

bme02Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke – fotó: nkfih.gov.hu

A nyitórendezvényen Charaf Hassan egyetemi tanár tartott előadást a a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ szakmai programjáról. A nyitórendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Csiba Péter, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója rámutatott arra, hogy az energiaszektor jelentősen átalakul, stratégiájukban az innováció alappillér, a szükséges szaktudásban és a szakemberképzésben számítanak az egyetemre.

Greiner István, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatója kiemelte, hogy cégük jelentős összegeket fordít kutatás-fejlesztésre, az együttműködésben a környezetvédelmi szempontból előnyös, modern gyártás-technológiai megoldását kívánják kifejleszteni. Zagyva Béla, a Nokia országigazgatója hangsúlyozta, hogy a BME eddig is fontos partnere volt cégüknek, a FIEK jó lehetőséget teremt több területen is a kutatás-fejlesztésre.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgató felidézte, hogy cégük és a BME együttműködése két évtizedes múltra tekint vissza, technológiai cégként tudják, a sikeres jövőhöz innovatív, előremutató projektekre, felkészült mérnökökre van szükség, a FIEK segítségével az eddigi együttműködést még szorosabbra