Több mint egymilliárd forintból új, önkormányzati tulajdonú iparterületet alakítottak ki a Heves megyei Erdőtelken - közölte a település önkormányzata kedden az MTI-vel.

Illusztráció - Fotó: Kelly Lacy

Tájékoztatásuk szerint a több mint 18 hektáros területen megvalósult beruházás részeként felépült egy új csarnok, és a befektetők számára fontos alapinfrastruktúrát, valamint közlekedő felületeket is kialakították.

A Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) közel 1,2 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatásából végrehajtott projekt legfontosabb célja új munkahelyek teremtése, ezzel a foglalkoztatás növelése a községben és annak vonzáskörzetében - jelezték.

Erdőtelek önkormányzata - a megye elképzeléseivel összhangban - kiemelt célként határozta meg a vállalkozói környezet és az üzleti infrastruktúra fejlesztését. A lezárult beruházás az M3-as autópálya közvetlen közelségével, valamint az érintett körzet településszerkezeti adottságaival együtt ideális befektetési lehetőséget nyújt a jövőben betelepülő termelő vállalkozások és szolgáltató cégek számára - hangsúlyozták a közleményben.